Pesti Srácok

Izer Norbert: Célszerű mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

Izer Norbert: Célszerű mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

Izer Norbert vasárnap hívta fel rá a figyelmet, hogy érdemes már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket. A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára arra is kitért, hogy az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek.

Izer elmondta: a Pénzügyminisztérium immár negyedik éve tart tájékoztatási akcióprogramot, amelynek eredményét mutatja, hogy egyre többen veszik igénybe már év elejétől a nekik járó adókedvezményeket. A januári bérszámfejtési, illetve nyilatkozat-átadási határidőt lekésve, a januári adókedvezmény összege legkorábban 2022-ben az szja-bevallásban kérhető vissza. Ám így az adóhivatal által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni, vagyis az időben leadott nyilatkozat nemcsak magasabb januári nettó bért, hanem kevesebb adminisztrációt is jelent – összegezte Izer Norbert.

– emelte ki az államtitkár. Ilyen, nemzetközi szinten is példaértékű az első házasok kedvezménye, amely 24 hónapon keresztül havi ötezer forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak. A családi kedvezménnyel pedig az egy gyermeket nevelőknél 10 ezer, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 ezer, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 ezer forinttal több kerülhet havonta a családi kasszába.

PestiSracok facebook image

– sorolta az államtitkár. Izer Norbert kitért a 2020. január 1-én debütált, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezményére is, amelynek révén az érintettek mentesülnek a személyi jövedelemadó alól. Megjegyezte, hogy a koronavírus-válság ellenére jelentősen nőtt a kedvezményt igénybe vevők száma: míg 2020 januárjában 38 ezer legalább négygyermekes anya élt a kedvezménnyel, addig novemberben már 46 ezer. A négy vagy több gyermeket nevelő anyák 11 hónap alatt összességében 17,6 milliárd forinttal többet vihettek haza.

Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltését jelentősen megkönnyíti az adóhivatal alkalmazása, az úgynevezett ONYA. Az online nyomtatványkitöltő alkalmazással (https://onya.nav.gov.hu) az adóelőleg-nyilatkozat online is kitölthető. A beérkezett nyilatkozatokat az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek, és mivel nincs szükség többek között nyomtatásra és irattárolásra sem, így nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös az ONYA használata, hanem a munkáltató adminisztrációs terheit is csökkenti.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.