Pesti Srácok

Tállai András: a kormány akkor is folytatja az adócsökkentést, ha a baloldalnak ez kínt okoz

Tállai András: a kormány akkor is folytatja az adócsökkentést, ha a baloldalnak ez kínt okoz

Adóügyi könnyebbség az otthonra vágyó családoknak és tehercsökkentés a kisebb cégeknek – ezeket nevezte a 2021. évi adóügyi változtatások legfontosabb pontjainak Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában. A Pénzügyminisztérium államtitkára úgy fogalmazott: a kormány akkor is folytatja az adócsökkentést, ha az ellenzéknek ez kifejezett kínt okoz.

Tállai András kiemelte: az adófizetők az utóbbi években hozzászokhattak, hogy az adószabályok év eleji módosulásai kedvezőbb feltételeket teremtenek. A Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején rendre csak adóemeléseket, megszorításokat hoztak a változtatások. Az államtitkár ismertette: január 1-jén huszonkét százalékponttal, öt százalékra csökkent az újlakás-értékesítések áfája. Az otthonra vágyó családok helyzetén könnyíthet az is, hogy a lakásvásárlás – a 2020. december 31. után kötött adásvételi szerződéseknél – mentes lett a visszterhes vagyonszerzési illeték alól, ha a vevő családi otthonteremtési kedvezményt használ fel. A mentesség a kedvezmény összegétől és a lakás forgalmi értékétől függetlenül igénybe vehető, és jár akár új, akár használt ingatlan megvásárlásakor. A magánszemélyeknek kedvez az is, hogy könnyebb lesz az esetleges adótartozások rendezése: az érintettek évente egyszer, az eddigi félmillió helyett egymillió forintig igényelhetik a tizenkét havi automatikus részletfizetési lehetőséget.

A kisvállalkozások szempontjából a legfontosabb a helyi iparűzési adó átalakítása. Eszerint a felére csökken a helyi teher maximális mértéke, vagyis legfeljebb egy százalék iparűzési adóval számolhatnak 2021-ben az egyéni vállalkozók, az egyéb vállalkozó magánszemélyek, így az őstermelők is, és azok a kisebb cégek, amelyeknek összes foglalkoztatotti létszáma kétszázötven főnél kevesebb és az árbevétele vagy a mérlegfőösszege legfeljebb négymilliárd forint. Az adókönnyítés mintegy nyolcszázezer vállalkozást hoz kedvezőbb helyzetbe. A kisvállalati adó, a kiva mértéke tizenkettőről tizenegy százalékra csökkent, bevételi értékhatára pedig a jelenlegi egyről hárommilliárd forintra, a kilépési háromról hatmilliárd forintra nőtt.

Az év elejével átalakultak a kata szabályai is. Ezentúl a kisadózó vállalkozások tételes adójánál negyvenszázalékos extra adó terheli a katás vállalkozásokat alkalmazó cégeket, ha a megbízások összértéke egy éven belül meghaladja a hárommillió forintot. Az új teher kizárólag a kifizetések hárommillió forint feletti része után alkalmazandó, és nem a katásnak kell megfizetnie. Hozzátette: a módosítás az igazságosságot növeli, ráadásul az a katások nyolcvan százalékát nem is érinti.

PestiSracok facebook image

Tállai András kitért arra, hogy teljes sikerrel zárult a magyar pálinka-szabadságharc: az év első napjától nem kell jövedéki adót fizetni, ha a magánszemélyek akár otthon, akár bérfőzdében főzik, főzetik ki cefréjüket. A mentesség nyolcvanhat liter párlatig él. Az államtitkár végezetül a dohánytermékek jövedéki adójáról szólt; ez a teher szerinte éppen az unió nyomása miatt nő. A január 1-jei emelést áprilisban újabb követi majd, így a jelenlegi ezernégyszáz forintról akár ezerhatszáz forintig is felszökhet egy doboz cigaretta átlagára.

Forrás: Magyar Nemzet, MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.