Pesti Srácok

A forgalom fellendülésére számít a nyári hónapokban a Ryanair

A forgalom fellendülésére számít a nyári hónapokban a Ryanair

Rekordvesztesége lesz a márciussal záró pénzügyi évben a Ryanair légitársaságnak, a nyári hónapoktól azonban már forgalma ugrásszerű javulására számít a cég vezérigazgatója.

A Ryanair a decemberrel zárt harmadik pénzügyi negyedévében 320,8 millió euró, részvényenként 0,2849 euró veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi 87,8 millió eurós, részvényenként 0,0784 nettó nyereséggel. December végén a légitársaság 3,5 milliárd euró forgóeszköz állománnyal rendelkezett a szeptember végi 4,5 milliárd euróval szemben. A légitársaság bevétele 82 százalékkal 341,2 millió euróra csökkent az egy évvel korábbihoz képest a harmadik pénzügyi negyedévben, miközben utasforgalma 78 százalékkal 8,1 millióra esett vissza. Összehasonlításképpen az október-decemberi negyedévben az EasyJet bevétele 88 százalékkal, a WizzAir bevétele pedig 77 százalékkal csökkent. Az idén márciussal záró 2020/2021-es pénzügyi évére a Ryanair 850-950 millió euró veszteségre számít, mintegy az ötszörösére a 2009-ben elkönyvelt eddigi rekordveszteségének. Utasforgalma 26-30 millió lehet a márciussal záró pénzügyi évben, szemben az előző pénzügyi évben szállított 149 millióval. Az idén áprilissal kezdődő pénzügyi évében pedig 80-120 millió utas szállítására számít a társaság. Michael O'Leary alapító-vezérigazgató a harmadik negyedévi eredmény bemutatása alkalmából az ír RTE csatornának adott interjúban elmondta, hogy a cég "a legnehezebb időszakát éli a 35 éves történetében".

Mindazonáltal a tömeges oltások megkezdésének köszönhetően a vezérigazgató "drámai javulásra" számít a nyári hónapoktól kezdve. A forgalom a július-szeptemberi negyedévben, a cég második pénzügyi negyedévében lendülhet fel, az október-márciusi fél évben pedig elérheti a válság előtti átlagos forgalom 70-90 százalékát. Az április-júniusi negyedévben a "normális" forgalom 20-25 százalékára, július-szeptemberben pedig 50-70 százalékára számít a légitársaság.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.