Pesti Srácok

Egy kutatás szerint a a vírushelyzet legnagyobb vesztese a szolgáltatási szektor

null

A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is – állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsis Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett. Az összefoglalóból kiderül: a vírushelyzet legnagyobb vesztese a szolgáltatási szektor; nem volt olyan szolgáltatástípus, amelynél ne tapasztalták volna az igénybevétel visszaesését.

Legnagyobb mértékben a nagyobb ruházati üzletek, a kisebb élelmiszerboltok, valamint a nagy bevásárló központok és az éttermek látogatottsága esett vissza a járvány hatására. A kutatás eredményei szerint a megkérdezettek fogyasztói kosarában a tartós élelmiszerek és az egészségmegőrző készítmények aránya nőtt a legnagyobb mértékben a koronavírus-járvány hatására. Az egyes generációk vásárlási aktivitása jelentősen különbözik. A legerősebb fogyasztói aktivitást a Z generáció mutatta a járvány idején, a tizennyolc-huszonöt év közöttiek tagjaiból került ki a nagy bevásárlóközpontok, a kisebb élelmiszerüzletek és főként az éttermek látogatóinak többsége a vírushelyzet idején.

A ruházati és tartós fogyasztási cikkek, valamint a művelődés és szórakozás kategóriájában az Y generáció tagjai (huszonhat-harmincöt év) képviselték a legnagyobb fogyasztói bázist. A gyógyszereknél az idősebb, ötvenhat-hatvanöt év közötti válaszadók fogyasztása volt mintaátlagot meghaladó mértékű. Az eredmények alapján a szolgáltatási szektor legfőbb vásárlói köre az X generáció (harminchat-negyvenöt év) lett a járvány idején. Ezen korcsoport tagjai mutatták a legnagyobb vásárlóerőt, mind a szépészeti szolgáltatások, utazási irodák, biztosító társaságok, cukrászdák és műszaki üzletek esetében is. A kutatók közel hétezer kérdőívet dolgoztak fel, a felmérés online módon zajlott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.