Pesti Srácok

Pénzügyminisztérium: március 10-ig még rendezhető a társadalombiztosítási járuléktartozás

null

Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az érintetteknek az adóhivatal, így több, mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kifejtette: igaz, hogy a Covid-19 vírus elleni védőoltást ingyen biztosítja a kormány azok számára, akik igénylik, így megkapják azok is, akiknek nagyobb járuléktartozás miatt érvénytelenné válik a taj-száma, ennek ellenére a járuléktartozást érdemes mielőbb rendezni, érvénytelenített taj-számmal ugyanis nem lehet igénybe venni a társadalombiztosítási szolgáltatásokat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2021. február 18-án 75 588 adózó tartozása haladta meg az egészségügyi szolgáltatási járulék hathavi mértékét. Az államtitkár leszögezte, hogy a ténylegesen érintettek száma ennél jóval kevesebb, és arra számít, hogy az újabb felhívás hatására jelentősen még tovább csökken.

– hangsúlyozta az államtitkár. A járuléktartozás rendezésére elegendő időt biztosítva, a NAV csak március 10-én adja át a több, mint hat hónappal tartozók adatait a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK). Az egészségügyi hivatal ezt követően érvényteleníti az érintettek taj-számát, ami azzal jár, hogy az állami egészségügyi szolgáltatás ingyenesen már nem vehető igénybe. Izer Norbert felidézte, hogy a társadalombiztosítás szabályrendszerének átalakítása révén már száznegyvenezer olyan ember helyzete tisztázódott, akik korábban nem fizették rendesen a társadalombiztosítási ellátás igénybevételéhez szükséges közterheket. Az államtitkár szerint az átalakítás időszerű volt, és a koronavírus-járvány még inkább előtérbe helyezte az egészségügyi ellátórendszer igazságos kockázatközösségének az elvét: azt, hogy a rendszer fenntartásából mindenki vegye ki a részét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.