Pesti Srácok

Szijjártó: a Balluff veszprémi beruházása is segíti a gazdaság dimenzióváltását

null

A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette: a fejlesztéssel a vállalatnál dolgozó kilencszáz ember munkahelye biztossá válik, és ezen felül még harminc magasan képzett mérnököt is felvesznek. Minderre tekintettel a kormány 518 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a német vállalat beruházásához.

– tette hozzá a tárcavezető. Példaként említette, hogy a Balluff által gyártott szenzorok az Audi, a General Motors, a Mercedes gyáraiban, így a magyarországi autógyárak gyártósorain is megtalálhatók, mindez pedig azt jelenti, hogy a Balluff fejlesztései maguk után vonják a magyar autóipar teljesítményének növekedését. Szijjártó Péter elmondta: a kormány a világjárvány alatt nem feladta, hanem felgyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, hogy az ország a termelésorientált gazdaságból minél gyorsabban tudjon átlépni egy kutatás-fejlesztés által orientált gazdaságba. Az ipari technológiák megújítását célzó kutatás-fejlesztési beruházásával a Balluff fejlesztése is ebbe a folyamatba illeszkedik. A miniszter szerint a Balluff és Veszprém neve összeforrt, ugyanis a Balluff 1989-ben az egyik első német beruházóként érkezett Magyarországra. Ugyanakkor jelezte: a Balluff termékei hatvannyolc országban vannak jelen, ezért a mostani beruházásért is komoly verseny volt, azonban a magyar szakemberekbe vetett hit és a vállalat magyarországi vezetőinek eredményessége meggyőzte a német vállalati vezetőket arról, hogy ennek a kutatás-fejlesztési központnak Magyarországon van a helye.

Ötvös Tamás, a Balluff Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Balluff cégcsoport németországi közepes vállalkozás, amelynek második legnagyobb egysége Veszprémben található. A cég egyebek mellett ipari elektronika gyártásával foglalkozik.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.