Pesti Srácok

Tállai András: már százötvenmilliárd forintot hozott a szuperállampapír

Tállai András: már százötvenmilliárd forintot hozott a szuperállampapír

Eddig százötvenmilliárd forint kamatot fizetett ki az állam a Magyar Állampapír Pluszban tartott befektetések után, továbbra is a legnépszerűbb befektetések egyike a szuperállampapír, amit még a koronavírus-válság sem tudott felülírni – mondta Tállai András az MTI-nek. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: már csaknem ötezer-ötszáz milliárd forintért vásárolt a lakosság a Magyar Állampapír Pluszból, ami szerinte jelenleg az egyik legjobb befektetés, ugyanis öt év alatt összességében huszonhét százalék feletti hozamot biztosít.

Az állampapírt a debütálásának évében vásárlóknak már jóváírták az első fél éves és az első éves kamatot. A lakosságnak járó összeg százötvenmilliárd forint volt, ami ezután sokkal ütemesebben nő majd, hiszen az idő múlásával jelentősen emelkedik a papír hozama. Az első fél év után három és fél százalék az évesített kamat, az első év végén négy százalék, majd – folyamatos emelkedés után – az ötödik esztendő végén már hat százalék jár. A magas hozamszint mellett a szuperállampapír kedvező paraméterei közül a rugalmasságot emelte ki az államtitkár. A koronavírus-válságban nagy előny az, hogy ha valakinek szüksége van a pénzre, akkor bármikor, akár néhány hónap múlva is kiszállhat a befektetésből. A kamatjuttatás napját közvetlenül követő öt munkanapon keresztül történő kiszállás esetén a teljes befektetett összeg zsebre tehető az addig elért kamatokkal együtt.

Rendkívül kedvező, 99,75 százalékos árfolyamon lehet kiszállni a papírból bármikor máskor is, ami a lakossági állampapíroknál szinte példa nélküli a nemzetközi gyakorlatban. Kiemelte azt is, hogy a napi kamatozású szuperállampapír teljes hozama a családoknál, a lakosságnál marad, azután nem kell közterhet fizetni. A lakosság mellett az ország versenyképességének növelésében is segíthetnek a lakossági állampapírok. Különösen krízisben nagy előny, hogy az államot külföldiek helyett a magyar lakosság hitelezi, mégpedig forintban. A szuperállampapírral tehát mindenki jól jár, előnyös a magánszemélyeknek és az állam számára is.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.