Pesti Srácok

Varga Mihály: 20 milliárd forinttal megemelték a cégek környezetbarát beruházást támogató pályázati keretét

null

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán szerdán.

Elmondta: ezzel közel 50 milliárd forintra bővül az a forrás, amelyből a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat tudnak megvalósítani. Felidézte, hogy a pályázat előző fordulójában több, mint 1800 vállalkozás kapott közel 28 milliárd forint fejlesztési forrást, a mostani keretemelésnek köszönhetően pedig további 2000 cég részesülhet majd támogatásban.

– ismertette. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a gazdaság újraindítása során kiemelt figyelmet kapnak a környezetbarát technológiák; ezek egyszerre csökkentik a vállalkozások költségeit, és segítik a magyar gazdaság fenntartható növekedését.

PestiSracok facebook image

A pályázatokat a Széchenyi2020 honlapján lehet benyújtani.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd