Pesti Srácok

Varga Mihály: újabb egészségipari beruházások indulnak több, mint ötmilliárd forintból (Videó)

Több, mint ötmilliárd forintból indulnak újabb egészségipari beruházások Magyarországon, amelyekhez a vállalkozások több, mint 3,8 milliárd forintnyi támogatást kapnak – mondta a pénzügyminiszter pénteken, a Facebookra feltöltött videójában, miután aláírta a három érintett cég támogatási szerződését. Varga Mihály közölte: mindhárom cég magas hozzáadott értékű beruházást valósít meg.

A Metris3D Kft. 1,1 milliárd forintos beruházásával gumikesztyűk gyártása indul el hazai alapanyagból Kiskunfélegyházán. A Podiart Kft. egymilliárd forintos beruházásával 3D-nyomtatással előállított orvosi segédeszközöket fejlesztenek majd Vecsésen. A Zorinvest Kft. csaknem hárommilliárd forintos beruházásának köszönhetően pedig fokozott fertőzés veszélyben használható berendezések előállítása kezdődhet meg Budakeszin.

Varga Mihály elmondta: az újakkal együtt már negyvenkilenc szerződés született az Egészségipari Támogatási Programon belül, és hetvenmilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a pénzügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: Varga Mihály Facebook-oldala

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.