Pesti Srácok

Rendhagyó díjátadóval zárult az idei Marketing Diamond Awards

Rendhagyó díjátadóval zárult az idei Marketing Diamond Awards

Nem mindennapi eseménnyel ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével című verseny. A megmérettetés rekord mennyiségű, összesen 94 gyémántdíjjal zárult. Volt, aki hangos sikollyal ünnepelte az elismerést, de akadt olyan is, aki félbeszakította a munkanapot az örömhír hallatán.

A különös év igazán kreatív ötleteket kívánt meg, ami abból is jól látszik, hogy egészen újszerű projektekkel jelentkeztek a nevezők – így foglalható össze a hatodik Marketing Diamond Awards verseny eredménye. A megmérettetést a Magyar Marketing Szövetség azzal a céllal hívta életre, hogy megteremtse a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásainak legnagyobb hazai elismerését. A kiírásra 2020-ban korábban nem látott számú, 125 pályázat érkezett. A verseny történetében először az MMSZ egy ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs kampányokat – olvasható a Lounge Groupe közleményében, amiben arra is kitértek, hogy

A négy kiemelt nyertesnek a Lounge Group különdíjakat is felajánlott, szakmai előadások közül választhattak a legjobbak. A Kreatív Vonalak Kft. és a Billingo Technologies Zrt. Szabó Zsófia – a Lounge Group kutatási divízióvezetője – által tartott Kutatási projektszemlélet képzést választotta, míg a Klausz Social Group Kft. és a Móricz Zsigmond Színház az ügynökség Head of Digital szakértője, Kelemen Zsolt Socialmedia-tartalom és hirdetésmenedzsment kurzusa mellett döntött – áll a közleményben.

PestiSracok facebook image
Fotó: Lounge Group

A díjátadó, a jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel vendégek nélkül, szigorú biztonsági intézkedéseket betartva zajlott és a Lounge Group videós stábja gondoskodott arról, hogy megörökítse a kétnapos eseményt. A gyémántdíjasoknak Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség operatív igazgatója, a fő- és különdíjasoknak pedig Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, és Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója adták át az elismeréseket. A díjátadó megörökített pillanatai a Lounge Group weboldalán tekinthetők meg, a videókból többek között az is kiderül, hogy melyik versenyző ünnepelte „munkaszünettel” az örömhírt – írták.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.