Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a családi vállalkozásokat is támogatja a kormány

Szijjártó Péter: a családi vállalkozásokat is támogatja a kormány

A műanyagiparban érdekelt, családi tulajdonban lévő Ongropack Kft. hatszázmillió forintos beruházását a kormány 283 millió forinttal támogatja; az erről szóló oklevelet pénteken adták át a Miskolchoz közeli Szirmabesenyő határában működő cégnek. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a kormány törekszik a világjárvány okozta gazdasági nehézségek leküzdésére, hiszen az emberek munkahelyei is veszélybe kerültek. A magyar emberek érdekeit veszik figyelembe – tette hozzá, megjegyezve: mindent megtesznek azért, hogy megmaradjanak a munkahelyek, újabb beruházások valósuljanak meg, nem segélyt, hanem munkát adunk az embereknek.

Az elsősorban műanyaglemezeket gyártó Ongropack az új beruházásával 275 munkahelyet véd meg; jelentősen nő a kapacitása és az exportja is. A cég termelési értéke idén a tavalyi év hasonló időszakához képest 24 százalékkal nőtt. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a kormány elindította Magyarország legrobusztusabb beruházás élénkítési programját, megakadályozta a tömeges munkanélküliséget; a magyar gazdaság számára a kanyarban történő előzés sikeres, ebben a sikerben pedig fontos szerep hárult és hárul a családi vállalkozásokra, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket. A magyar családi vállalkozások adják a gazdaság lelkét, jelentős a hozzájárulásuk a gazdaság teljesítményéhez, miként az exporthoz is. Megemlítette azt is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozások a nehéz körülmények ellenére mindent megtesznek a versenyképesség megőrzésére; a megyében jelenleg 56 beruházás valósul meg 51 milliárd forint értékben, amelyhez 17 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány, és ezáltal huszonnégyezer munkahelyet tudnak megvédeni.

Kovács Ferenc László, az Ongropack Kft. tulajdonosa arról szólt, hogy a céget a kazincbarcikai BorsodChemből vásárolták ki 1993-ban; azóta a társaság növekedési pályára állt, amelynek mértéke évente tíz százalékos. Jelenlegi termelési értéke évi 14 milliárd forint, a foglalkoztatottak létszáma 170-ről 275-re nőtt, a cél az, hogy 300-350 embernek adhassanak munkát. Három üzletága van a kft.-nek, a lágyfólia, a keményfólia, és gyártanak az építőiparnak, a grafikai iparnak – mondta a tulajdonos, hozzátéve: ma Magyarországon a hetedik legnagyobb, műanyagiparban érdekelt vállalkozás, a termékek 92 százalékát exportálják, a mostani beruházás pedig szükséges a további fejlődéshez.

Csöbör Katalin, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője az eseményen azt mondta: a kormány versenyképesség-növelő programjában tizenöt miskolci vállalkozás kap központi támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek révén meg tudják védeni a munkahelyeket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.