Pesti Srácok

Az adókedvezmények hatására mintegy kétszáznegyvenezer adózónak egyetlen forint szja-t sem kell fizetnie

null

Nagyjából kétszáznegyvenezer ember mentesülhet idén az szja-fizetés alól. Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti a kedvezményeket az szja-bevallásában – tájékoztatta az MTI-t Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek.

A legtöbben a családi kedvezménynek köszönhetően mentesülnek az adófizetés alól. 2019-ben több mint száztizenötezren nemcsak szja-t, hanem járulékot se fizettek, ezek a szülők majdnem a teljes bruttó keresetüket készhez kapták. Akinek az adóból kedvezmény jár, mindenképp érdemes megnéznie, hogy az adóhivatal által kiajánlott bevallási tervezete tartalmazza-e azt - mondta az államtitkár. A családi kedvezményt például 2020 májusában csak közel hétszázezer szülő vette igénybe, vagyis több százezren lehetnek azok, akik tavaly elmulasztottak nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezmény igénybevételéről. Az érintetteknek még van idejük: május 20-ig kiegészíthetik bevallásukat, az adóhivatal pedig harminc napon belül ki is utalja a jogosan visszaigényelt adó összegét.

Tállai András kitért a kormány családtámogató politikájára is, amelyet még a koronavírus-válság sem tudott felülírni. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban is több, a családokat segítő, a világjárvány káros hatását mérséklő szabályt vezettek be. Így például a négygyermekes anyák adómentessége 2020-ban debütált, azzal évente több mint húszmilliárd forintot hagy az állam mintegy negyvenötezer nagycsaládos anyánál, akik a szabály révén életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól – mondta az államtitkár. Felidézte, hogy 2020. július elsejétől tovább bővült a családi kedvezmény-rendszer, ugyanis azóta a társadalombiztosítási járulék teljes összegéből le lehet vonni a családi kedvezményt. Ezáltal másfél százalékponttal nőtt a szülőknél hagyható összeg, több tízezer alacsonyabb keresetű szülő viheti haza a teljes munkabérét adómentesen. Az államtitkár kiemelte a kormány legújabb adócsökkentő intézkedését is, amely a huszonöt év alattiak adómentességét biztosítja. A 2022. január 1-jén hatályba lépő szabály száznegyvenmilliárd forintot hagy a fiataloknál – jegyezte meg az államtitkár.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Koszticsák Szilár

PestiSracok facebook image

d

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.