Pesti Srácok

Május végéig igényelhető a kutatás-fejlesztési bértámogatás is

Május végéig igényelhető a kutatás-fejlesztési bértámogatás is

Nyolc nappal tovább, az ágazati bértámogatáshoz hasonlóan május 31-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium pénteki közleménye szerint hozzátette: a kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programjában idén több mint ezerháromszáz cég vagy intézmény kért segítséget több mint tizenhétezer munkahely megőrzéséhez, összesen tizenhárom milliárd forint értékben.

A gazdaság sikeres újraindításához elengedhetetlen a KFI-szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása a járványhelyzet alatt. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program keretében többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatnak támogatást a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, tavaly közel huszonháromezer szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá.

Az ITM közleménye emlékeztet: a januárban újraindult programban háromhónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében, hogy az érintett munkavállalóit legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, a munkabérüket nem csökkentheti. Mostanáig mintegy tizenegyezer-ötszáz vállalkozás több mint tizenhatezer munkavállalója esetében született meg a támogatási döntés, összesen több mint tizenkétmilliárd forint értékben. Bodó Sándor kiemelte:

PestiSracok facebook image

A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. május 31-ig – olvasható az ITM közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még