Pesti Srácok

Szijjártó: a magyarok büszkék lehetnek, hogy elsőként nyithatják újra a gazdaságot

Szijjártó: a magyarok büszkék lehetnek, hogy elsőként nyithatják újra a gazdaságot

A magyarok büszkék lehetnek arra, hogy sikerrel törték le a világjárvány harmadik hullámát, és elsőként nyithatták újra a magyar gazdaságot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a székesfehérvári HBPO Manufacturing autóipari cég beruházást támogató okiratának ünnepélyes átadásakor, pénteken.

A miniszter beszédében kiemelte, hogy az országban 36 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt, és a felnőtt lakosság 65 százaléka be van oltva.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Szijjártó Péter. Kiemelte: Magyarország az elmúlt hónapokban sorra nyerte a nemzetközi vállalatok beruházásaiért folyó versenyeket.

– tette hozzá. A miniszter ismertette, hogy a HBPO Székesfehérvárott és Kecskeméten hajt végre beruházást összesen 774 millió forint értékben; ezekkel a beruházásokkal a vállalatcsoportnál Magyarországon foglalkoztatott 242 ember munkája válik gyakorlatilag betonbiztossá. A kormány ehhez 255 millió forintnyi támogatást biztosított.

– hangsúlyozta a miniszter. Kulcskérdésnek nevezte, hogy az elsőkörös beszállítók folyamatosan bővítsék kapacitásaikat, és a nagy multinacionális vállalatok számára a beszállítói láncba minél több magyar vállalkozás tudjon bekapcsolódni. A HBPO beruházásával Székesfehérváron a Volkswagen-csoport számára gyártott alkatrészek gyártási kapacitása nő, Kecskeméten pedig a Mercedes számára gyártott front end modulok gyártása bővül. A német hátterű vállalat beruházásához kapcsolódva a miniszter megállapította: a német és a magyar gazdaság ezer szállal kötődik egymáshoz.

– ismertette. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy egész Fejér megye büszke lehet magára, mert a beruházásösztönzési programban, amelyben a HBPO csoport is részt vett, összesen hatvan beruházás valósul meg 48 milliárd forint értékben.

– mondta a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.