Pesti Srácok

Munkaerőhiány húzza vissza a webáruházakat

null

Nehezen tudják kiszolgálni a webáruházak a megnövekedett keresletet a munkaerőhiány miatt, a probléma a teljes e-kereskedelmet visszafogja – írta szerdai számában a Világgazdaság.

A magyarországi e-kereskedelem tavalyi forgalma 909 milliárd forint volt, az előző évhez képest 45 százalékos növekedés részben a koronavírus-járvány okozta körülményeknek tudható be, viszont pont ez a robbanásszerű növekedés idézte elő az ágazat legnagyobb problémáját, a munkaerőhiányt. Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója a Világgazdaságnak elmondta: több olyan cég is van, amelynek vissza kell fognia a marketingjét, mert egyszerűen nem tudja kiszolgálni a keresletet. Ez egyértelműen azzal magyarázható, hogy nincs elég alkalmazott a vállalkozásban. A probléma a webshopok 30–40 százalékát érinti. A szakember szerint a cégek jobb munkaszervezéssel, illetve a hatékonyság javításával kezelhetik a helyzetet. Arra is rámutatott, hogy mivel a munkaerő drágul, sokkal fontosabbá vált megőrizni a legjobb embereket. Ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.