Pesti Srácok

Szijjártó: újabb beruházást jelentett be Debrecenben a Vitesco Technologies

Szijjártó: újabb beruházást jelentett be Debrecenben a Vitesco Technologies

Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárca közleménye szerint a miniszter arról számolt be, hogy a 47 milliárd forintos beruházáshoz a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából hétezer négyzetméteres üzem felépítésével ugyanis 450 új munkahely jön létre.

Szijjártó hozzátette, a projekt értékét növeli, hogy elektromobilitási eszközök gyártására vonatkozik, márpedig aki megnyeri az autóipar új korszakát megalapozó beruházásokat, az hosszú távon tudja garantálni a nemzeti gazdaságának folyamatos növekedését. Kiemelte, hogy a projekt két új rekordhoz is hozzásegítheti idén a magyar gazdaságot. Egyrészt az ország nagyon közel került ahhoz a korábbi tervhez, hogy az autóipar termelési értéke, miután 2021 első felében 31 százalékkal nőtt, az év végére meghaladja a tízezer milliárd forintot. Másrészt a magyar-német kereskedelmi forgalom is minden idők legmagasabb eredményét mutathatja majd fel, miután volumene az idei év első öt hónapjában 22 százalékkal emelkedett. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy Magyarország exportjának körülbelül egynegyede Németországba irányul. Szijjártó Péter leszögezte: gazdasági szempontból egy cél lebeg most a kormány szeme előtt, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékot, ebben az esetben ugyanis az állam a jövő év elején visszafizeti a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy a nagykövetek éves konferenciája zajlik éppen, amelyen azt a célt határozták meg a résztvevők számára, hogy állomáshelyükön a lehető leggyorsabban felderítsenek minden beruházási szándékot, ezek nyomán ugyanis munkahelyek jöhetnek létre Magyarországon. A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy beszállító vállalatok olyan tömege települt az utóbbi években Debrecenbe, hogy a város mára egyértelműen a magyar autóipar egyik fellegvára lett. Ennek kapcsán pedig közölte, hogy a kormány a következő két évben mintegy száz milliárd forint fejlesztési forrást fordít arra, hogy olyan infrastruktúrát teremtsenek Debrecenben, amely megfelelő alapot tud adni a további beruházásokhoz is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.