Pesti Srácok

ÁSZ: ahogy gyorsul a gazdaság, csökken a sérülékenység

null

A koronavírus-járványra adott költségvetési lépések hatására a gazdasági növekedés visszatért, az államadósság-szabály teljesül, a költségvetés bevételei pedig az időarányosnál kedvezőbben alakultak – foglalták össze az első félévi költségvetési folyamatokat elemzésükben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői.

A szervezet honlapján szerdán megjelent elemzés rámutat, hogy az első negyedévben még érvényesültek a járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai. A második negyedév során azonban a gazdasági növekedés felgyorsult, és a GDP már 17,9 százalékkal meghaladta az előző év második negyedévének értékét. A kiugró növekedési adat nemcsak a bázisidőszak alacsony számait, de a 2019. első félévében mért GDP-t is meghaladja. A kedvező gazdasági folyamatok alapján az év egészében a gazdasági növekedés várhatóan meghaladja a kormányzati prognózis szerinti 4,3 százalékos értéket, ez pedig kedvező hatással lehet az államadósság-szabály teljesülésére. A költségvetési szervek beruházásainak volumene folyamatosan nőtt, míg a vállalkozások beruházásai csak a második negyedévben kezdtek élénkülni. A kiskereskedelmi forgalom bővülésének üteme elmaradt a gazdasági növekedés mértékétől.

– hívják fel a figyelmet az ÁSZ elemzői. Az adóbevételek kedvezően alakultak; ehhez hozzájárult, hogy a kormányzat szelektíven alkalmazta az adókönnyítéseket, és a gazdaság fehérítését szolgáló adózási feltételrendszert tovább erősítette.

PestiSracok facebook image

– emelik ki az elemzők. Tanácsadó tevékenysége keretében ezért az ÁSZ is létrehozott egy havi monitoring rendszert. Az Országgyűlés az idei központi költségvetésről szóló törvény módosításában rögzítette, hogy a kormányzati szektor uniós módszer szerinti hiánya a GDP 7,5 százaléka lesz. A törvényjavaslat indokolása szerint ennek a központi alrendszer 3990 milliárd forint pénzforgalmi hiánya felel meg.

– jelezte összefoglalójában az ÁSZ. Az elemzés rámutat, hogy a költségvetési kiadások rugalmasságot középpontba állító szabályozása lehetővé teszi, hogy a kormány rugalmasan reagáljon a járvány alakulására, illetve a gazdasági helyzet változásaira. Ez a lehetősége az idei második félévben is fennmarad, mivel a kiadások az időarányosnál kisebb mértékben, a bevételek viszont nagyobb mértékben teljesültek.

– hangsúlyozta az ÁSZ.

Forrás: MTI; Fotó: Origo

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.