Pesti Srácok

Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban

null

Megerősítette a magyar GDP-növekedési és inflációs előrejelzését az IMF. A nemzetközi valutaalap előrejelzése szerint hazánk a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban.

Az IMF szerdán publikált európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 7,6 százalékkal nő a tavalyi 5 százalékos csökkenés után. Az adat megegyezik az IMF október 12-én publikált világgazdasági kilátásaiban szereplő becslésével, amikor 3,3 százalékponttal javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését az áprilisi várakozásához viszonyítva. Az IMF adatai alapján Magyarországot az idén csak Írország (+13 százalék) és Észtország (+8,5 százalék) előzheti meg. Az IMF szerint a magyar gazdaság növekedése jövőre 5,1 százalékra lassul. Ez szintén megegyezik a korábbi októberi előrejelzéssel, ami 0,8 százalékponttal gyengébb adat a tavaszi becslésnél. Az IMF honlapján megjelent előrejelzés szerint 2023-ban 3,8 százalékkal nő a magyar gazdaság, az áprilisi várakozáshoz hasonló mértékben.

Az IMF szerdán megerősítette Magyarországra vonatkozó inflációs előrejelzését is. Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 3,3 százalék után az idén 4,5 százalék, jövőre pedig 3,6 százalék lehet. Áprilisban az idei évre 3,6 százalékos, jövőre 3,5 százalékos inflációt jósolt. Az IMF 2023-ra a tavalyival megegyező, 3,3 százalékos inflációval számol Magyarországon.

Forrás: MTI; Fotó: IMF

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.