Pesti Srácok

Szijjártó: biztonsági és gazdasági szempontból is felértékelődött Közép-Ázsia szerepe a világban

Szijjártó: biztonsági és gazdasági szempontból is felértékelődött Közép-Ázsia szerepe a világban

Közép-Ázsia szerepe felértékelődött biztonsági és gazdasági szempontból is, ezért fontos lenne, hogy az Európai Unió is nagyobb figyelmet fordítson a térségre – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kirgiz kollégáját, Ruszlan Kazakbajevet fogadta hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca nyomán Közép-Ázsia biztonságának még soha ekkora jelentősége nem volt az egész világ biztonsága szempontjából.

– figyelmeztetett. Hozzátette, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a térségbeli országok véleményét, ugyanis elsősorban az ő bőrükre megy a játék. Márpedig az ő álláspontjuk az, hogy az Afganisztánban keletkezett problémákat Afganisztánon belül kell megoldani.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Szijjártó Péter aláhúzta: ez az egész térséget destabilizálná, ami súlyos kihatással lenne az európai biztonsági helyzetre is. Beszélt emellett arról is, hogy a közép-ázsiai gazdaságok gyorsan növekednek, és fontos, hogy ebből a magyar vállalatok is profitálhassanak, amire meg is van az esély a keleti nyitás stratégiája miatt meglévő jó kapcsolatoknak köszönhetően. A magyar-kirgiz kereskedelmi forgalom idén 62 százalékkal bővült, és a kirgizisztáni magyar jelenlét zászlóshajójának számító Richter Gedeon Nyrt. piaci részesedése is folyamatosan nő. Továbbá jövő héten hatályba lép a megállapodás a 16 millió dollárral induló, kirgiz-magyar alap létrehozásáról, hogy ezáltal is támogassák a magyar cégek beruházásait.

– fogalmazott. Végezetül elmondta, hogy Magyarország tavaly nagykövetséget nyitott Kirgizisztánban, amely már hat EU-tagállam vízumképviseletetét is ellátja, és további országok is jelezték érdeklődésüket. Illetve kitért arra, hogy idén 438 kirgiz hallgató jelentkezett magyarországi ösztöndíjra, és megállapodás született a diplomáciai képzési együttműködésről is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az MTA az utolsó sztálinista intézmény? - Az Öreg vendége Náray-Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár

Az Öreg május 15.
Erről az általános véleményről beszélgettem Náray-Szabó Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával. Szerinte nem itt ragadt sztálinista intézmény az Akadémia, inkább feudális szemléletű. A kommunista hatalom 1949-ben maga alá rendelte a tudományos intézményt és Rákosi-Kádár korszakban, akik ezt az ideológiát nyíltan tagadták, azokat kizárták az akadémia soraiból. Ez történt például Hóman Bálint nagynevű történésszel, oktatás politikussal, Orsós Ferenc egyetemi tanárral, patológussal, aki feltárta a katyni szovjet mészárlást, ahol az erdőben több tízezer lengyel katonatisztet, értelmiségit végeztek ki, vagy Bay Zoltán világhírű magyar fizikust, Bibó István és hosszú a sor.