Pesti Srácok

Izer Norbert: kedvező adóváltozásokkal számolhatnak a vállalkozások és a gabonaágazat szereplői

null

A kormány továbbra is segíti az agrárszektort, hiszen 2022-ben és utána is érvényes marad a fordított adózás a gabonafélék esetében. Az áfaszabályok módosítására amiatt is szükség volt, hogy jelentősen bővülhessen a vállalkozásoknak nyújtott adóhivatali szolgáltatási repertoár. A cél ugyanis az, hogy az Európai Unió tagállamai közül néhány éven belül Magyarországon legyen a legkisebb az adó-adminisztráció – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a legújabb adót érintő kormányrendelet kapcsán kiemelte, hogy a gabonaágazat minden piaci szereplőjének igényét kielégítve, jövőre is marad a fordított adózás.

– emlékeztetett Izer Norbert.

PestiSracok facebook image

– szögezte le az államtitkár. Felidézte, hogy rögtön a fordított adózás bevezetését követően, 2012 júliusában a gabonaszállítmányok forgalma több határszakasz közelében (például Ártánd, Csengersima) 70 százalékkal esett vissza.

– magyarázta.

– hangsúlyozta Izer Norbert. Mint mondta: 2017 óta az adóhivatal mintegy 5,5 millió magánszemélynek készíti el a bevallási tervezetet, 2022-ben pedig már a cégek esetében is jelentősen csökkenhet az adminisztráció.

– tette hozzá.

– húzta alá az államtitkár.

– ismertette Izer Norbert. Elmondta, hogy a bevallások elkészítéséhez már most nagy segítséget nyújt az adóhivatal, hiszen a bevallás alapjául szolgáló legfontosabb adatokat már most is a vállalkozások rendelkezésére bocsátja.

– magyarázta az államtitkár, megjegyezve, hogy ez a NAV-val szemben nemcsak a kormányzat, hanem az adószakma és a piaci szereplők elvárása is.

– húzta alá Izer Norbert.

A veszélyhelyzetre tekintettel az egyes általános forgalmi adóval összefüggő szabályok megállapításáról szóló kormányrendelet a 2021. évi 201. számú Magyar Közlönyben érhető el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Ajánljuk még