Pesti Srácok

Magyarország versenyképessége az MNB szerint nem változott az utóbbi egy évben

Magyarország versenyképessége az MNB szerint nem változott az utóbbi egy évben

Magyarország továbbra is a 18. helyen áll az Európai Unió versenyképességi rangsorában, ugyanakkor pozíciója ezen a téren a visegrádi régió átlagánál kedvezőbb – mondta Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank Versenyképességi jelentését ismertetve, online sajtótájékoztatón, szerdán.

– jegyezte meg Baksay György.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– fűzte hozzá, utalva arra, hogy a digitalizáció mindkét esetben segíthet.

– vélekedett Baksay Gergely. Szerinte nagy kihívást jelent ugyanakkor a társadalom idősödése, amelynek hatásait például a humántőke fejlesztésével lehetne kompenzálni.

– jegyezte meg.

– hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. A kkv-k helyzetét ismertetve elmondta, hogy a dualitás, a nagyvállalatokhoz viszonyított lemaradás a versenyképességben csökkent az elmúlt években, ugyanakkor új dualitás, a digitalizációban való leszakadás van kialakulóban. Baksay Gergely felhívta a figyelmet az egészségügy területén a prevenció fontosságára, illetve az egészségpénztárak és egészségbiztosítók szerepére, amelyek tervezhetővé teszik az orvosi-gyógyszerészeti kiadásokat, illetve minőségbiztosítást is képesek nyújtani. Az oktatás területéről azt emelte ki, hogy a korai iskolaelhagyók aránya nem csökken Magyarországon, ami továbbra is jelentős növekedési tartalékot rejt magában. Ez az arány Magyarországon 12 százalék, ami lényegesen magasabb a 9 százalék körüli uniós átlaghoz és a 7 százalék körüli V3-átlaghoz képest. A felnőttoktatásban való részvétel Magyarországon bár javult 2011-hez képest, még mindig jelentősen elmarad az unió átlagától.

– húzta alá Baksay Gergely.

– tette hozzá.

– összegezte az ügyvezető igazgató. Emlékeztetett arra, hogy az MNB azért kezdte el mérni a versenyképességet, mert egyes nemzetközi felmérésekben megítélése szerint túlságosan sok szubjektív mutatót vettek figyelembe. Örvendetesnek nevezte, hogy a versenyképesség témakörét mára sikerült a közbeszéd tárgyává tenni Magyarországon, illetve azt is megjegyezte, hogy azóta a nemzetközi felmérések készítői is elmozdultak az objektív tényezők irányába.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?