Pesti Srácok

Szijjártó: megduplázódott a kereskedelmi forgalom Magyarország és a Türk Tanács államai között

Szijjártó: megduplázódott a kereskedelmi forgalom Magyarország és a Türk Tanács államai között

Megduplázódott a kereskedelmi forgalom Magyarország és a Türk Tanács államai között az elmúlt nagyjából tíz évben, és az együttműködés jelentősége folyamatosan növekszik – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Isztambulban.

Szijjártó Péter a Türk Tanács külügyminiszteri ülésén üdvözölte, hogy Magyarország három évvel ezelőtt megfigyelőként csatlakozhatott a szervezethez, és rámutatott, hogy folyamatosan nő azon államok száma, amelyek szeretnének részesei lenni ennek az együttműködésnek. Arról számolt be, hogy Magyarország stratégiai partnerségi megállapodásra lépett immár a Türk Tanács mind az öt tagjával, legutóbb Üzbegisztánnal és Kirgizisztánnal. Utóbbi ország fővárosában megnyitott a magyar nagykövetség, így a kormány eleget tett azon vállalásának, miszerint képviseletet hoz létre a tagállamok mindegyikében.

Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a türk országok egyetemi hallgatói számára a korábbi 725 helyett évente már 870 ösztöndíjas helyet tart fenn Magyarország, és a jelentkezők száma legutóbb már megközelítette az ötezret, ami jelzi a nagyfokú érdeklődést. Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar Eximbank mára hitelkeretet nyitott négy tagállam vonatkozásában is, továbbá nemrég megkezdte működését a 16 millió dolláros magyar–kirgiz fejlesztési alap. Aláhúzta: Magyarország és a Türk Tanács között 2009-ről 2020-ra kétszeresére nőtt a kereskedelmi forgalom értéke, amely csak idén eddig 28 százalékkal emelkedett. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan döntés születik majd a szervezet beruházási alapjáról, amelyhez ebben az esetben Magyarország is azonnal csatlakozni kíván.

PestiSracok facebook image

– mondta Szijjártó Péter. A miniszter emellett közölte, hogy a klímaváltozás egyre súlyosabb kihívásokat jelent a mezőgazdaság számára, különösen a vízhiányt illetően, márpedig Magyarország rendkívül fejlett technológiákkal rendelkezik a vízgazdálkodás terén. A kormány ezért javaslatot tett egy, a vízhiány megelőzésére szolgáló intézet létrehozására a Türk Tanácson belül, amelynek kész helyszínt biztosítani Budapesten, és fedezni a működési költségeit. Végezetül kiemelte, hogy a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca miatt a tömeges migrációs áradatok egyre nagyobb nyomást jelentenek a térségre és a világra nézve. Ezzel kapcsolatban pedig szolidaritásáról biztosította a szomszédos, illetve a migrációs útvonal mentén fekvő országokat.

– szögezte le Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy be kell vonni az érintetteket a döntéshozatalba.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.