Pesti Srácok

Teljesen lebontja a műanyagot az a baktériumkoktél, amit két magyar kutatónő fejlesztett ki

Teljesen lebontja a műanyagot az a baktériumkoktél, amit két magyar kutatónő fejlesztett ki

Két fiatal magyar kutatónő találta fel azt a baktériumkoktélt, amelynek alkotóelemei együttes erővel képesek lebontani a műanyaghulladékot. Madaras Liz és Lévay Krisztina egyetemi tanulmányaik során, gyógyszervegyész szakon ismerkedtek meg, majd a szabadidejükben, saját befektetésükből fejlesztették ki a Poliloop névre keresztelt baktérium-kombinációt. Módszerükkel teljes egészében lebonthatók a polimer alapú csomagolások.

Szenzációs kutatással rukkolt elő két fiatal magyar kutatónő, akik 2018-ban kezdték el kidolgozni azt a módszert, amelynek segítségével teljes egészében lebonthatók a polimer alapú csomagolások. Mint ismert, évente több mint 300 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, ennek pedig csak egy kis részét hasznosítják újra. A kutatók által kifejlesztett módszer ebben lehet jelentős segítség. Terveik szerint az így kapott anyagot termőföldeken lehetne használni, mint összetettebb, organikus talajjavítót. Mivel lényegében a műanyagban is megtalálhatóak az olyan természetes atomok, mint például a szén, csak környezetidegen formában, ezeket a lebontás után biomasszaként meg tudjuk kötni, így újra a földi ökoszisztéma részei lehetnek.

Mikrobiális bontás zajlik: a Poliloopban lévő baktériumok a polimerlánc szénatomjait energiaforrásként, azaz saját anyagcsere-folyamataik fenntartására használják fel. Ebből a külső szemlélő annyit lát, hogy nagyjából 7 hét alatt teljesen eltűnik a műanyag, közben pedig semmilyen káros anyag nem szabadul fel.

Ezzel egy csapásra két problémát is meg lehetne oldani, hiszen egyre több a műanyagszemét, és egyre több a rossz állapotban lévő termőföld. Madaras Liz és Lévay Krisztina küldetésének tekintette, hogy környezetbarát választ találjanak erre az égető problémára.

PestiSracok facebook image

– olvasható honlapjukon. A Greendex.hu-nak adott interjúban pedig arról is beszéltek, hogy elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a jelenlegi hulladékkezelői rendszerbe be tudják építeni a Poliloopot, alternatív technológiát kínálva a műanyagszemét lerakására és égetésére.

Módszerükkel teljes egészében lebonthatók a polimer alapú csomagolások. Fotó: poliloop.hu

Szavaik szerint valószínűleg mind a két út megvalósítható, de praktikusabbnak és gazdaságosabbnak látják, ha a nagyüzemi hulladékfeldolgozókban alkalmazzák a Poliloopot, hiszen ott gyűlik össze a lakossági és a nem lakossági szemét is. A Poliloop baktériumkoktélja különféle műanyagok biológiai lebontására képes, válogatás vagy előmosás nélkül. Ez nemcsak növeli a hatékonyságot, hanem csökkenti a működési költségeket is. A Poliloop segítségével az egykor hulladéklerakásra alkalmasnak ítélt műanyagok új életet találnak, ráadásul a Poliloop esetében nincs szükség különösebb válogatásra, feldolgozásra, ezért idő- és költséghatékony is. A tavalyi év végén komoly tőkebevonás történt a Vespucci Partners részéről, hogy finanszírozni tudják a további kísérletezést, pilot projekteket.

– mondta a startup egyik alapítója a Greendex.hu-nak.

Forrás: greendex.hu, poliloop.hu; Fotó: poliloop.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.