Pesti Srácok

A 4iG Nyrt. hétfőn újabb sikeres kötvényaukciót hajtott végre

A 4iG Nyrt. hétfőn újabb sikeres kötvényaukciót hajtott végre

A 4iG Nyrt. hétfőn újabb sikeres NKP-kötvényaukciót hajtott végre, ezáltal 83 milliárd forint forrást tudott bevonni - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

A 4iG Nyrt. az aukció eredményeként 6,2446 százalékos átlaghozammal, 83 milliárd forint össznévértékben bocsát ki kötvényeket december 29-én. A tízéves futamidejű papírok évi 6,00 százalékkal kamatoznak. A társaság a BÉT honlapján még a múlt héten jelentette be, hogy rábocsátás keretében új sorozatrészletként további kötvények kibocsátásáról határozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Növekedési Kötvényprogramban. A 4iG Nyrt. december 17-én már kibocsátott 287,75 milliárd forint összegű kötvényt, ezt megelőzően pedig még az idei első negyedévében vont be 15,45 milliárd forint forrást az MNB növekedési kötvényprogramjának segítségével. A 4iG a kötvénykibocsátásból származó forrásokat akvizíciók finanszírozására használja.

A társaság számos külföldi cégvásárlást jelentett be az utóbbi időben. Októberi bejelentés volt, hogy a 4iG Nyrt. 75 százalékos és az Antenna Hungária Zrt. 25 százalékos tulajdonában lévő Hungaro DigiTel Kft. (HDT) végleges szerződést kötött a tel-avivi tőzsdén jegyzett Space-Communication Ltd.-vel (SpaceCom), a társaság 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzésére. November végén tette közzé a 4iG, hogy végleges adásvételi szerződést kötött a román RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és leányvállalatai megvásárlásáról; az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022 januárjában zárulhat le. A tranzakció értéke 625 millió euró, megközelítőleg 232 milliárd forint. December elején közölte, hogy a nyugat-balkáni régióban bővíti telekommunikációs portfólióját, miután végleges adásvételi megállapodást kötött az ALBtelecom 80,27 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására a török Çalik Holding többségi érdekeltségébe tartozó Cetel Telekommal. Az ALBtelecom irányító többségi tulajdonának megszerzése az albán hatóságok jóváhagyását követően, várhatóan 2022 januárjában zárul. Mindezek után december 21-én közölték a BÉT honlapján, hogy 4iG montenegrói leányvállalata (4iG Montenegro) a montenegrói versenyhivatal előtti eredményes eljárást, valamint a tranzakció pénzügyi zárását követően megszerezte a Telenor d.o.o. Podgorica (Telenor Montenegro) 100 százalékos részvénycsomagját. December 23-án pedig már az Albania Telekom Invest AD 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról adtak hírt. Ez utóbbi vállalat a tulajdonosa a ONE Telecommunications sh.a. részvényei 99,899 százalékának. A tranzakcióval a 4iG közvetetten szerzi meg az albán ONE mobilszolgáltató vállalatot. Az ügylet az albán hatósági eljárásokat követően zárulhat.

Időközben bejelentették azt is, hogy nem kötelező erejű megállapodást kötött Jászai Gellért befektetési társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a Rheinmetall AG, hogy a düsseldorfi székhelyű, védelmi iparban és járműgyártásban is meghatározó globális vállalat két tranzakcióval együttesen 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG Nyrt.-ben. A közlemény szerint a befektetéssel a Rheinmetall célja, hogy a jövőben a 4iG váljon a legfőbb digitalizációs és informatikai partnerévé.

PestiSracok facebook image

A 4iG a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei hétfőn 843 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 588 és 1134 forint között változott.

Forrás: MTI; Fotó: 4iG

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.