Pesti Srácok

Két hét maradt a februári adóvisszatérítés-igénylő nyilatkozat leadásáig

null

Tállai András tájékoztatása szerint péntek reggelig már ötszázhatvanezer adóvisszatérítési nyilatkozat érkezett az adóhivatalhoz, még két hét és lejár az adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat benyújtásának a határideje.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a nyilatkozathoz az online kitöltést érdemes választani, amit az is igazol, hogy a VISSZADO-nyilatkozatok több mint 75 százaléka így érkezik az adóhivatalhoz.

– húzta alá Tállai András. Mint mondta: az év végéig attól várja a nyilatkozatot az adóhivatal, aki családi pótlékra jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja, illetve a várandós nőtől és a vele közös háztartásban élő házastársától, valamint attól is, aki máshová kéri az adóvisszatérítés kiutalását, mint ahová a családi pótlékot kapja. Nyilatkoznia kell a katás kisadózónak is, ha nem ő kapja a családi pótlékot, és a rokkantsági járadékban részesülő vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója közül annak, aki év közben a családi kedvezményt igénybe vette. Az ebbe a körbe tartozó szülőnek a nyilatkozatot azért fontos december 31-ig benyújtani, mert csak így tudja a családi adóvisszatérítés összegét kiutalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2022. február 15-ig – nyomatékosította Tállai András.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár leszögezte, hogy az adóvisszatérítéshez való jog a gyermeket nevelő szülőket mindenképp megilleti, így nem veszik el akkor sem, ha valaki elmulasztja az év végi határidőt. Ilyenkor a szülő a NAV által elkészített bevallási tervezetében, vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adóvisszatérítést. Hozzátette, hogy ebben az esetben a szülők csak február 15-e után juthatnak az őket megillető összeghez, a NAV ugyanis a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül, de legkorábban március 1-jén utalja ki a pénzt. Tállai András megjegyezte, hogy a februári kiutalás teljesítéséhez mintegy 190 ezer nyilatkozatot vár még az adóhivatal. Érdemes kihasználni a legnépszerűbb, online kitöltési módot, hiszen ezen szerepelnek az adóhivatal rendelkezésére álló adatok, így csak a hiányzó adatokat kell kitölteni. De a nyilatkozat papíralapon benyújtható a postán keresztül, vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is leadható.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.