Pesti Srácok

Parragh László: a kormány megtette, amit lehetett a koronavírus-járvány okozta válságból való kilábaláshoz

null

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból való kilábalás érdekében a kormány megtette azt, amit lehetett – értékelt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában. Parragh László szerint viszont a Magyar Nemzeti Bank hatékonyabb módszereket is alkalmazhatott volna.

Parragh László a Világgazdaság keddi számában megjelent cikkben arra a kérdésre válaszolva, hogyan értékteli gazdaságpolitikai szempontból a kilábalást segítő eddigi intézkedéseket, úgy fogalmazott: amit lehetett, azt a kormány megtette, a pénzügypolitika és a költségvetési politika stabilitást, válságállóságot kölcsönzött ebben a turbulens időszakban a magyar gazdaságnak, közben ráadásul a befektetésorientáltságot is sikerült erősíteni, miután a külföldi működőtőke-befektetések bevonzásában emeltük a csapásszámot.

– tette hozzá. Ezzel szemben Parragh László szerint a Magyar Nemzeti Bank jóval hatékonyabb eszközökkel is előrukkolhatott volna.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szerinte az inflációval hasonló a helyzet: már az októberi pénzromlás 6,5 százalékos mértéke is messzire vezetett, amire jött a novemberi 7,4 százalékos adat.

– fogalmazott Parragh László.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.