Pesti Srácok

Tállai András: Olyan adócsökkentés jön, amilyen még nem volt

Tállai András: Olyan adócsökkentés jön, amilyen még nem volt

Tállai András a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban beszélt a következő évben várható pénzügyi fejleményekről. Az államtitkár szerint több millió magánszemélyt és legalább hétszázezer vállalkozást érintenek a jövő évi adócsökkentő lépések, a kormány ezerötszáz milliárd forintot hagy a gazdaságban.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a legnagyobb tétel az szja-visszatérítés: a gyermeket nevelő szülők együttesen hatszázmilliárd forintot kapnak vissza, többségük már február közepéig hozzájut az őt megillető összeghez.

– fogalmazott. A jövő évi adócsökkentések között kiemelte, hogy az átlagbér mértékéig szja-mentességet kapnak a huszonöt évnél fiatalabbak, ami összesen száznegyvenmilliárd forintot jelent több mint negyedmillió fiatalnak. Ugyanekkor jelentős vállalkozói adócsökkentés is életbe lép: a szociális hozzájárulási adó mértéke 2,5 százalékponttal mérséklődik, és megszűnik a szakképzési hozzájárulás, ami együttesen hatszázmilliárdos adócsökkentésnek felel meg – ismertette a részleteket Tállai András. Kitért arra, hogy jövőre húsz százalékkal kétszázezer forintra nő a minimálbér, ami összességében sok százezer munkavállaló fizetését emeli meg. Megjegyezte, hogy a béremelést az adócsökkentés segítségével könnyebben kigazdálkodhatják a vállalkozások. Érdemi adócsökkentést kapnak jövőre a kivások is, tízmilliárd forintos adóelengedést hoz, hogy a kiva kulcsa tíz százalékra mérséklődik. Ennél jóval nagyobb, százötven milliárdos megtakarítást jelent az érintetteknek, hogy a kormány meghosszabbítja a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adó kedvezményét.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Tállai András.

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.