Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány célja, hogy a hazai tulajdonú cégek alkossák az élelmiszerellátás gerincét

null

A koronavírus-járvány alatt felértékelődött az önellátás képessége, ezért a kormány célja, hogy az élelmiszerellátás gerincét a hazai tulajdonú vállalatok alkossák – közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. új beruházásának bejelentésén hangsúlyozta, hogy a pandémia következtében mára meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről, és a világ országai elkezdtek az önellátás képességére törekedni.

Szijjártó Péter beszédében kiemelte, hogy az elmúlt két évben súlyos kihívásokkal kellett szembesülni, s új korszak kezdődött a világgazdaságban, amelynek részeként megindult a nemzetközi piacok újrafelosztása.

– fogalmazott. Hozzátette, hogy azok a szereplők lehetnek igazán sikeresek, amelyek a nehézségekre leépítések helyett beruházásokkal válaszoltak. Szerinte Magyarország gazdasága ennek megfelelően tavaly minden idők egyik legjobb évét zárhatta. A mélykúti üzem most bejelentett bővítése mintegy 6,5 milliárd forintból valósul meg, amelyhez az állam 2,2 milliárd forint támogatást biztosít, amiért cserébe a cég ötszáz munkahely megőrzésére vállalt kötelezettséget. A miniszter ennek kapcsán arról számolt be, hogy a vállalat kilencven százalékban hazai beszállítókkal dolgozik, míg a termékei nagyjából hetven százalékát külföldön értékesíti. Végül leszögezte, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart ezért is stratégiai ágazatként kell kezelni. Majd tudatta, hogy az élelmiszeriparnak tavaly tizenhat százalékkal nőtt a termelési értéke, amely több mint négyezer milliárd forint volt. Az ágazat 145 ezer embernek ad munkát jelenleg Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.