Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország brutális exportrekordot döntött

null

A tavalyi év brutális exportrekordot hozott Magyarországon, amivel a kivitel értéke 14 százalékkal növekedett és elérte a 119 milliárd eurót, még a világgazdasági nehézségek ellenére is – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ózdon.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ennek eléréséhez olyan fontos kormányzati döntések kellettek, amelyek a segélyek osztogatása helyett a munkahelyekre, a fejlesztésekre és a beruházásösztönzésre helyezték a hangsúlyt.

– mondta. Hozzátette: soha annyian nem dolgoztak Magyarországon mint jelenleg. Miközben Magyarország lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, exportteljesítménye a 34. helyen áll a globális rangsorban. Ráadásul az utóbbi időszakban megfigyelhető volt a magyar tulajdonban lévő cégek megerősödése, folyamatosak a nemzetközi sikerek – húzta alá. Szijjártó Péter a medencegyártással foglalkozó, hazai tulajdonú Wellis Zrt. ózdi üzemcsarnokának átadásán vett részt, amelyen újabb kapacitásbővítő fejlesztést is bejelentettek. A tervezett kétmilliárd forintos projekthez az állam 625 millió forint támogatást nyújt, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához. Beszédében kiemelte, hogy a pandémia az egész világot komoly próbatételek elé állította, még a leggazdagabb, legerősebb, legnagyobb országok is szinte összeroppantak a terhelés súlya alatt. Az elmúlt két évben szerinte szinte kizárólag negatív hírek érkeztek a világgazdaságból, 114 millióan váltak munkanélkülivé, a közvetlen beruházások értéke pedig 42 százalékkal visszaesett.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki, hozzátéve, hogy ez hazánk számára kihívást, de egyben nagy lehetőséget is jelent.

– hangsúlyozta. Mint mondta, ez a stratégia sikeresnek bizonyult, s komoly lépéselőnyt jelentett a magyar gazdaság számára, amely így már tavaly nyáron elérhette a krízis előtti teljesítményét. A Wellis Európa legnagyobb jakuzzigyártójának számít, a masszázsmedencék piacán mára a világ öt legnagyobb szereplője közé tartozik. A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy az amerikai piacok kiszolgálását célzó új gyártósorral százezer darabra nő a vállalat éves termelési kapacitása. Tájékoztatása szerint a cégvezetés nyolcvanszázalékos exporthányaddal kalkulál, ami hozzájárul majd a magyar exportteljesítmény további növekedéséhez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.