Pesti Srácok

Mindenképpen megsínyli a német gazdaság az ukrajnai háborút

Mindenképpen megsínyli a német gazdaság az ukrajnai háborút

Az IMK gazdaságkutató intézet prognózisa alapján a kedvezőbb forgatókönyv szerint a GDP-növekedés lassulásával, a magas kockázatú forgatókönyv szerint viszont teljesítménycsökkenéssel néz szembe az idén a német gazdaság az ukrajnai háború miatt. Energiaembargó esetén viszont mély recesszióval kell számolni.

A szakszervezetekhez közel álló Hans Böckler Alapítvány makrogazdaság-politikai intézete, az IMK (Institut für Makroökonomie und Konjunkturforschung) két forgatókönyv alapján számította ki a várható növekedést. Az egyik forgatókönyv azt feltételezi, hogy az energiaárak emelkedése csillapodni fog, a magasabb kockázattal számoló forgatókönyv pedig jelentősen magasabb energiaárakat feltételez. A kedvezőbb forgatókönyv szerint az IMK 2022-re a bruttó hazai termék (GDP) 2,1 százalékos növekedésével számol – korábban azonban az intézet még 4,5 százalékos növekedést feltételezett. A nagyobb kockázattal számoló forgatókönyv esetében pedig a német GDP 0,3 százalékkal zsugorodhat az idén. Az intézet azonban arra is figyelmeztetett, hogy "mély recesszió" fenyeget, ha energiaembargót vezetnek be Oroszország ellen. Erre az eshetőségre az IMK nem becsülte meg a gazdaság teljesítményadatait.

Sebastian Dullien, az IMK tudományos igazgatója óva intett az Oroszországból érkező energiaszállítások hirtelen leállításától, akár német, akár orosz kezdeményezésre következzen is be. Ilyen fejlemény mély recessziót váltana ki, a pesszimista forgatókönyvnél is jóval súlyosabbat. A gazdasági teljesítmény prognosztizált csökkenésének a hátterében az infláció erőteljes emelkedése áll, amelyet az energiaárak és a további ellátási szűk keresztmetszetek okoznak. Az IMK az idén akár 8,2 százalékos áremelkedést is lehetségesnek tart. A következő évben az infláció viszont már "érezhetően" csökkenhet, de még így is meghaladhatja az Európai Központi Bank (EKB) éves átlagban két százalékos célját.

PestiSracok facebook image

– mondta Dullien.

– tette hozzá. A jelenlegi helyzet "visszafogja a magánfogyasztást, fékezi a külkereskedelmi forgalmat és visszaveti a vállalatok beruházási hajlandóságát". A munkaerőpiaci kilátásokkal kapcsolatban azonban bizakodó hangot üt meg az IMK prognózisa. A munkaerőpiac alakulásának tendenciája 2021-hez képest továbbra is pozitív; mind az optimistább, mind a pesszimistább forgatókönyvek szerint a foglalkoztatottak számának 1,1, illetve 0,4 százalékos növekedése várható. A munkanélküliségi ráta várhatóan szintén csökken mindkét forgatókönyv szerint; 4,9, illetve 5,3 százalékra. Mindkét modellben a jövedelmek 2022-ben és 2023-ban is érezhetően nőnek, részben a minimálbérek és a kollektív szerződéses bérek emelkedése miatt, mindazonáltal nem tudnak lépést tartani az infláció idei drasztikus növekedésével – áll a közleményben. Ez hatással lesz a magánháztartások fogyasztására. A közgazdászok az alapforgatókönyv szerint a magánfogyasztás reálkiadásának 1,7 százalékos növekedését, a kockázati forgatókönyv szerint pedig 0,9 százalékos csökkenését látják.

A német gazdasági teljesítmény 2020-ban 4,6 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány miatt, és tavaly 2,9 százalékos növekedéssel némileg helyreállt. Az Ifo Intézet a múlt héten 2,2 és 3,1 százalék közötti gazdasági növekedést prognosztizált az idei évre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/DPA/Zentralbild/Patrick Pleul

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.