Pesti Srácok

Szijjártó: a nemzetgazdaság akkor tud erős lenni, ha annak nemzeti lába is megerősödik

null

Szijjártó Péter a Caola Zrt. kapacitásbővítő beruházásának átadásán vett részt Diósdon, ahol kijelentette, hogy a nemzetgazdaság csak akkor tud erős lenni, ha annak a nemzeti lába is megerősödik, és az elmúlt tizenkét év kormányzása alatt ez egyértelműen így történt.

A tárcavezető szerint a pandémia nyomán új világgazdasági korszak kezdődött, amely a status quo megbomlását övező éles versennyel indult, és ennek során "kőkemény küzdelmet kellett megvívni" a kapacitások újraelosztásáért. Mint mondta, a kormány a segélyezésen alapuló intézkedéseket követelő hangok ellenére nem tért le a "2010 óta taposott, kifejezetten sikeres gazdaságpolitikai ösvényről", s robosztus beruházásösztönző programot indított. Tájékoztatása szerint ennek keretében ezernégyszázharmincnégy vállalat összesen ezerhétszáz milliárd forintnyi beruházásról döntött, így segítve kétszázhetven ezer ember munkában tartását. Az érintett cégek mintegy nyolcvan százaléka magyar tulajdonban van, és épp ez az elmúlt tizenkét év egyik legjelentősebb eredménye, hogy egyre több sikeres, hazai tulajdonú vállalkozás működik Magyarországon, amelyek még a válság alatt is fejlesztésekről döntöttek leépítések.

Ilyen a kozmetikai termékeket gyártó Caola Zrt. is, amelynek hatszáztizenhatmillió forintos fejlesztését az állam kétszáznyolcvankétmillió forinttal támogatta, így hozzájárulva kis híján negyven munkahely megőrzéséhez. A csaknem kétszáz éves cég ennek nyomán megduplázta napi termelési mennyiségét. Szijjártó Péter hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Majd ennek kapcsán arról is beszámolt, hogy Magyarország folyamatosan növeli exportteljesítményét, ami tavaly 119 milliárd euróval rekordot döntött. Ezzel hazánk volt a harmincnegyedik a világrangsorban, az egy főre eső kivitelt illetően pedig a huszonhetedik, miközben a lakosságszám tekintetében csak a kilencvenötödik helyen áll. A miniszter végül közölte, hogy Pest megyében százhetven vállalat élt a beruházásösztönzési támogatással, a program keretében száznégymilliárd értékben hajtottak végre fejlesztéseket a kormány harmincnyolcmilliárd forintos hozzájárulásával, így elősegítve harmincegyezer munkahely megőrzését. Ezt követően rámutatott, hogy a megyében 2010-ben 8,4 százalékos volt a munkanélküliség, míg jelenleg 2,5 százalékos.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.