Pesti Srácok

Ausztriában fájdalmas energiaár-emelkedés várható

null

Az Osztrák Energiaügynökség energiaár-indexe szerint a háztartási energia ára 27,4 százalékkal volt magasabb az idén februárban, mint egy évvel korábban. A költségeket mindenekelőtt a gáz, az üzemanyag és a fűtőolaj ára emelte meg, de a többi energiahordozó ára is emelkedett. A villamosenergia esetében a háztartásokat jobban megvédték a kormányzati támogató intézkedések.

Az előző hónaphoz, januárhoz képest 6,6 százalékkal emelkedtek a háztartási energiaárak az energiaügynökség által számított energiaár-index (EPI) szerint. Az éves szintű infláció februárban 5,9 százalék volt, havi szinten pedig 1,3 százalék.

– mondta Franz Angerer, az energiaügynökség ügyvezető igazgatója a sajtóközlemény szerint. Az energia a termelés és a szolgáltatások alapvető input tényezője. Ha az energia drágul, akkor ennek következtében a fontos termékek ára is emelkedik – ennek következményei pedig most már egyre közvetlenebbül érik a háztartásokat. Az energiaügynökség szerint az áremelkedés elsősorban a belsőégésű motoros autókat használókat, vagy a rosszul szigetelt, nem hatékony fűtési rendszerrel felszerelt házakban és lakásokban élőket érintik.

PestiSracok facebook image

A legerősebb áremelkedés februárban, 65,3 százalékkal a gáz esetében volt éves bázison. Az előző hónaphoz, januárhoz képest 20,9 százalékkal került többe a földgáz februárban. A dízel februárban 30,7 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, és 3,7 százalékkal került többe, mint januárban. A prémium benzin ára éves szinten 27,7 százalékkal, havi szinten pedig 3,6 százalékkal emelkedett. Egy 50 literes tank dízel körülbelül 17 euróval került többe, mint egy évvel korábban, míg prémium benzinnel egy 50 literes tankot megtölteni 16 euróval került többe, mint egy évvel korábban. A fűtőolaj ára 48,9 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Egy átlagos 3000 literes tankolás így közel 1000 euróval kerül többe, mint tavaly februárban. A fűtőolaj ára az idei januárhoz képest 9,7 százalékkal emelkedett februárban. A villamosenergia 14,9 százalékkal volt drágább, mint 2021 februárjában, és 8,6 százalékkal került többe, mint 2022 januárjában.

– hangsúlyozza Karina Knaus, az Osztrák Energiaügynökség Közgazdasági, Fogyasztói és Árak Központjának vezetője.

– mondta.

A távfűtés 12,2 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban. A pellet ára 15,5 százalékkal, a tűzifáé 10,6 százalékkal emelkedett. Az előző, januári hónaphoz képest a távfűtés ára nem változott, a pellet és a tűzifa esetében egyenként 0,9 százalékos emelkedés volt tapasztalható.

Forrás: MTI; Fotó: depositephoto

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.