Pesti Srácok

Kiberbiztonsági edukációs kampányt indít a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség

null

Az elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfeleket támogató kiberbiztonsági edukációs-kommunikációs kampányt indít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség – közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.

Ismertették, hogy hétfőn az MNB felügyeleti központjában tartott nyitómegbeszélésén a szervezők mellett a Digitális Jólét Program, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet, az Országos Rendőr-főkapitányság, illetve a kártyatársaságok vezető képviselői is jelen voltak.

– írják a közleményben. Rámutattak arra, hogy a jegybank adatai szerint tavaly az átutalásoknál mintegy 2500 tranzakció kapcsán 2,5 milliárd forint összegre rúgott a csalók akciói révén elorozott összeg, a bankkártyáknál pedig a bűnözők sikeres visszaéléseinek száma bő hatvanezer ügylet kapcsán 1,6 milliárd forintot tett ki. A lebonyolított forgalom arányában – a 986 ezer milliárd forint értékű átutalási, illetve a 21 ezer milliárd forint értékű kártyás forgalomhoz képest – ez rendkívül alacsony, ugyanakkor a növekvő kockázatok miatt szükséges a megelőző jellegű beavatkozás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.