Pesti Srácok

Elképesztően megugrottak az árak a kőolajpiacon

Elképesztően megugrottak az árak a kőolajpiacon

Drámai áremelkedést hozott a nemzetközi kőolajpiacra az orosz-ukrán háború. Azonban az enyhén szólva is hibás szankciók miatt ezen leginkább az orosz vállalatok profitálnak.

Felbolygatta az energiahordozók, köztük a nyersolaj árát az orosz-ukrán háború kitörése, ám az európai piacon két meghatározó kőolajtípus jegyzése a konfliktus kirobbanás után ellentétes pályát írt le. Az északi-tengeri Brent típusú nyerskőolaj ára meredeken emelkedett az elmúlt hónapokban, amíg a háború kitörése előtti napon még 96,6 dollár volt a hordónkénti ára, a legfrissebb, június 10-ei adatok szerint már 123,7 dollárnál járt a jegyzés, azaz közel 30 százalékkal drágult a két időpont között. Ráadásul az elmúlt 1 hónap trendje is emelkedő jellegű volt – írja a Világgazdaság.

Ezzel szemben az Ural típusú olaj hordónkénti ára ellentétes utat járt be: míg február 23-án még 95 dollár kértek egy hordóért, addig június 10-én már csak 89,3 dollárt. Ez 6 százalékos árcsökkentést csökkenést jelent. Igaz, az elmúlt hetekben itt is inkább egy emelkedő trend rajzolódott ki, bár kevésbé egyértelmű, mint a Brent esetében, hiszen például az utolsó 2-3 napban csökkent az árfolyam. A két típusú nyerskőolaj piacán tapasztalható árkülönbség jelentős mértékben nőtt, hiszen míg február 23-án a Brentet még alig 1,64 dollárral adták drágábban, addig június 10-ére az árkülönbség 34,4 dollárra hízott.

PestiSracok facebook image

Ez közel 21-szeres növekedés, az árkülönbözet eléri az Ural nyerskőolaj árának harmadát, a Brent esetében pedig a negyedét. Ez teremtett lehetőséget arra, hogy egyes cégek extraprofitra tegyenek szert, hiszen az olajipari vállalatok egy része a finomított olajtermékeik árait a Brent nyersolaj jegyzéséhez kötik, annak ellenére is, hogy a termelésükhöz a Brent-nél olcsóbb nyersolajat is használhatnak. Erre példa a hazai Mol, ahol a finomításhoz nagyobbrészt az orosz Ural nyersolajat használják, így miután a békeidőkben jellemző hordónkénti 5 dollár Ural-Brent árkülönbség hirtelen 30-35 dollárra emelkedett, az jelentős extrabevételt generál.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.