Pesti Srácok

MNB-alelnök: senki sem kérdőjelezheti meg a jegybank árstabilitás melletti elköteleződését

null

A jelenlegi rendkívüli közegben csakis határozott, hiteles és lépésről-lépésre fölépített monetáris politika vezethet sikerre. Ez a Magyar Nemzeti Bank stratégiája – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MTI-nek adott interjújában.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a világ jegybankjai fél évszázada nem látott inflációs problémával küzdenek, az okok sokrétűek, a következmények pedig brutálisak.

– hívta fel a figyelmet. Virág Barnabás emlékeztetett, hogy 2021 tavaszán az MNB az elsők között jelezte a tartósan magas infláció kockázatát, tavaly júniusban az Európai Unióban elsőként pedig meg is indította a szigorítási ciklusát, és összességében azóta a legnagyobb kamatemeléseket hajtotta végre.

PestiSracok facebook image

– állapította meg a jegybank alelnöke. Kiemelte: júliusban az alapkamat 10,75 százalékra emelkedett, a kétszámjegyű tartomány pedig ritkán használt kamatszint a modern jegybankok korában, ezért csak a rendkívül magas infláció letörésének időszakában vetik be. Virág Barnabás szerint az MNB Monetáris Tanácsának keddi döntése ezért egyértelmű üzenetet hordoz: ezt a ritkán használt tartományt is vállalni kell, hogy ismét helyreállítsuk az árstabilitást.

– emelte ki az alelnök. Az alelnök szerint a jelenlegi közegben azonban nincsenek gyors sikerek.

– mondta. Véleménye szerint a magas infláció még fájdalmasabb, ha olyan öngerjesztő folyamattá válik, ahol a reálgazdasági tények helyett már a pszichózis dominál.

– mondta az alelnök.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.