Pesti Srácok

Szijjártó Péter szerint minden adott a magyar–üzbég gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez

Szijjártó Péter szerint minden adott a magyar–üzbég gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez

Szijjártó Péter a Magyar–Üzbég Üzleti Fórumon vett részt, ahol kijelentette, hogy stabil, előremutató partnerség és barátság van Magyarország és Üzbegisztán között, és minden feltétel adott a kétoldalú gazdasági együttműködés további fejlesztéséhez. A tárcavezető szerint a kiváló kapcsolatokat jól mutatja, hogy a közép-ázsiai ország elnöke, Savkat Mirzijojev újraválasztását követően az Európai Unió tagállamai közül hazánkba látogatott el először.

Szijjártó Péter beszédében rámutatott, hogy míg tizenöt évvel ezelőtt a globális beruházások 70 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 30 százalékát keletiből, mostanra ez az arány teljesen megfordult. Kiemelte, hogy a legtöbb beruházás mára Magyarországra is keletről érkezik, és a gazdasági potenciál szempontjából Üzbegisztán, illetve tágabb régiója is fontos szereplő a magyar gazdaság számára. Hangsúlyozta, hogy minden szükséges megállapodás megszületett, minden feltétel adott a kétoldalú gazdasági kapcsolat fejlesztéséhez, ennek érdekében a magyar Eximbank százmillió eurós hitelkeretet is nyitott, így ezt szerinte ki kellene használniuk a két ország vállalatainak. A tárcavezető fontosnak nevezte az atomenergetikai együttműködést, aláhúzva, hogy Üzbegisztán a világ egyik legnagyobb urántermelője. Elmondta, hogy évente százhetven üzbég diákot fogadnak a magyarországi egyetemek. Továbbá közös érdeklődésre számot tartó területként említette a gyógyszeripart, a mezőgazdaságot, a vízgazdálkodást és a városi szolgáltatásokat.

Szijjártó Péter emellett az elmúlt évek kihívásairól, mindenekelőtt a koronavírus-járványról és az ukrajnai háborúról beszélt, amelyek nyomán új világgazdasági és világpolitikai korszak kezdődött. Kijelentette, hogy Magyarországnak 2010 óta válságok sorozatával kellett szembenéznie, de ezekből mindig megerősödve tudott kikerülni a "különleges, magyar válaszintézkedéseknek" köszönhetően. Az ukrajnai háború kapcsán úgy vélekedett, hogy szomszédos államként Magyarországra talán bármely más európai uniós országnál nagyobb kihatással van a konfliktus, így hazánk rendkívüli módon érdekelt a békében.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A miniszter kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben még inkább felerősödött a stabilitás és a biztonság jelentősége, márpedig Magyarországon kivételes a politikai stabilitás, a kormány pedig nem támogat és soha nem is fog támogatni olyan szankciókat, amelyek akár csak minimális mértékben is aláásnák a biztonságos energiaellátást. Rámutatott: mára gyakorlatilag a Magyarországra befutó Török Áramlat maradt az egyetlen működő gázvezeték Oroszország és az Európai Unió között.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.