Pesti Srácok

Szijjártó: ipari parkok és munkásszállók építésére van szükség a beruházási ütem fenntartásához

null

A kormány átfogó támogatási programot indított ipari parkok és munkásszállók építésére, ugyanis ezekre nagy szükség van a Magyarországra érkező beruházások ütemének fenntartásához – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hajdúnánáson.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a város új ipari parkjának és munkásszállójának átadásán arról számolt be, hogy bár az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók miatt az európai gazdaság gyorsan halad a recesszió felé, a nehézségek ellenére sem szabad veszni hagyni a hazánk versenyképességének javítását célzó eddigi erőfeszítéseket. Aláhúzta: ki kell maradni a recesszióból, ehhez pedig beruházásokat kell az országba vonzani, ami nem is lehetetlen küldetés, miután az elmúlt években rendre megdőlt a beruházási rekord. Kiemelte, hogy Magyarország 2010-ben a 18. helyen állt az Európai Unióban a beruházási rátát illetően, míg mára a második helyre jött fel.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy napjainkban a nehezebb körülmények miatt visszaesett a beruházások volumene a kontinensen, ezért ezekért még élesebb verseny folyik, a sikerhez pedig arra van szükség, hogy hazánk továbbra is Európa legvonzóbb beruházási környezetét biztosítsa a vállalatok számára. Ennek kapcsán pedig az alacsony adókat, a kivételes politikai stabilitást és az energiaellátás biztonságát emelte ki, ugyanakkor fontosnak nevezte az újabb ipari parkok és munkásszállók építését is. Mint mondta, átfogó fejlesztési program indult ezen a téren, ugyanis minél több ilyen létesítmény jön létre, annál több beruházás tud Magyarországra érkezni.

PestiSracok facebook image

– tájékoztatott. A miniszter a most átadott beruházást ismertetve közölte, hogy a tízhektáros ipari parkban elkészültek az infrastrukturális fejlesztések, amire az állam félmilliárd forintot adott, és tíz cég már be is költözött a területre. Emellett színvonalas munkásszállás jött létre 93 férőhellyel, a több mint 300 millió forintos projekthez a kormány 250 millió forint támogatást nyújtott. Beszédében hangsúlyozta, hogy Hajdú-Bihar megye ma az ország egyik legvonzóbb térsége beruházási szempontból, amit azt is mutat, hogy 2014 óta 51 állami támogatású nagyberuházás érkezett ide 5000 milliárd forint összértékben, és jelenleg is tárgyalnak húsz ilyenről. Kiemelte, hogy Debrecenben ma egyszerre folyik a magyar gazdaságtörténet valaha volt legnagyobb és harmadik legnagyobb beruházása, s a környező települések fejlesztésével biztosítani kívánják, hogy a városba betelepülő globális ipar beszállítói is megtalálják itt a helyüket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.