Pesti Srácok

Ekkor lassulhat az infláció

Ekkor lassulhat az infláció

Jövő év közepéig is velünk maradhat a gyors léptékű pénzromlás, ekkor azonban meredeken lassulhat az infláció – vélik a szakértők. Ez a várakozás egybevág a Varga Mihály pénzügyminiszter által kedden ismertetett adatokkal, amelyek 15 százalékos éves inflációt jósolnak.

A jelenlegi 25–27 százalékos infláció még velünk marad a következő év elején is, azonban 2023 közepén jó eséllyel megtörténik a fordulat, és meredeken csökkenni kezd – írja az Index. Az infláció jövő év végére egy számjegyű tartományba csökkenhet, és 2024-ben térhet vissza a jegybanki toleranciasávba – mondta el Virág Barnabás, a magyar jegybank alelnöke kedden. A jegybanki alelnök megállapításaival egyetért az MTI-nek nyilatkozó Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője is, aki szerint az inflációs fordulat a jövő év közepén jöhet el, addig pedig marad a jegybanki szigor. Hasonlóan vélekedett Varga Mihály pénzügyminiszter is keddi tájékoztatóján, ahol kifejtette: jövőre 15 százalékos éves inflációval számolnak, a hiánycélt pedig 3,5 százalék alatt akarja tartani a kormány. Egyúttal a pénzügyminiszter meghirdette a szigorú fiskális politikához való visszatérést.

Forrás: Index; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.