Pesti Srácok

Belfastba is indít járatokat Budapestről a Ryanair

Belfastba is indít járatokat Budapestről a Ryanair

A Ryanair ír légitársaság új, belfasti desztinációval bővíti budapesti menetrendjét a nyári időszakban - jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair csoport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A társaság ötvenhat útvonalon, heti 500 járattal és nyolc repülőgéppel indítja el március végén kezdődő és októberig tartó nyári menetrendjét, Belfastba heti kétszer repül majd Budapestről. Összesen 15 útvonalon - egyebek között Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága irányába - növelik a heti járatszámot.

Michael O'Leary a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy még júniusban döntés születhet az Alkotmánybíróságon az extraprofit-adó ügyében, amelynek számítása tavaly év végén átalakult, és az adó mértéke a légitársaságok által kibocsátott károsanyag-kibocsátástól függ. A cégvezető hangsúlyozta:

- tette hozzá. Elmondta, hogy a budapesti utasforgalom az idén 4 millióra nőhet, ezzel megőrizhetik vezető pozíciójukat a magyar piacon 32 százalékos részesedéssel.

PestiSracok facebook image

A légitársaság korábbi tájékoztatása szerint üzleti éve 2022. szeptember 30-ával zárult első fél évében 1,37 milliárd euró nyereséget ért el az előző év azonos időszaki 48 millió eurós veszteség után. A bevételek több mint háromszorosára, 2,15 milliárd euróról 6,62 milliárd euróra emelkedtek. A március és szeptember közötti időszakban 95,1 millió utast szállítottak, amely 143 százalékkal haladja meg a járványhelyzet miatt gyengébb bázisidőszak adatait (39,1 millió), ezzel párhuzamosan a kihasználtsági mutató 79 százalékról 94 százalékra nőtt. Michael O'Leary várakozása szerint a Ryanair utasforgalma 168 millióról 185 millióra emelkedhet jövőre, és 2025-re elérheti a 205 milliót.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.