Pesti Srácok

Nagy Márton jó híreket jelentett be a magyar gazdaságot illetően

null

Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót. Idén 1,5 százalékkal, jövőre pedig 4 százalék fölött nőhet a gazdaság – jelentette ki a gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány elkerüli a recessziót, beindítja a növekedést, az infláció letörésében pedig együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Bankkal. A miniszter kiemelte, hogy a magas energiaárak már csökkentek, bár a koronavírus-válság előtti szinthez képest még magasak, de konszolidálódtak.

– mutatott rá. Kifejtette: az infláció januárban valószínűleg még "benéz" 25 százalék fölé, de februárban már mérséklődés várható, és ezután gyors csökkenés következhet be, év végére pedig egyszámjegyűvé válhat a drágulás.

PestiSracok facebook image

– ismertette a részleteket Nagy Márton. Jelezte, hogy nagy emelkedés a koronavírus-válság miatt történt, amikor jelentős gazdaságösztönző csomagot vezettek be. Elmondta, hogy a költségvetési hiány idén 3,9 százalékos lehet GDP-arányosan, jövőre pedig 2,5 százalékos.

Hamarosan felminősítésre számíthat Magyarország

Nagy Márton a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő új besorolására reagálva kijelentette: hamarosan felminősítésre számíthat Magyarország. Felidézte, hogy a hitelminősítő szerint a magas energiaárak, a magas kamatok, a bizonytalan gazdasági kilátások, valamint a magas államadósság megnehezítik a magyar kormány törekvéseit a gazdaság konszolidálására, stabilizálására. A miniszter úgy látja, hogy a Standard&Poor's új besorolása nincs jelentős hatással az ország finanszírozási képességére. Ugyanakkor hangsúlyozta: küzdeni kell, hogy a felminősítések megtörténjenek. Nagy Márton fontos "védvonalnak" nevezte például a Széchenyi Kártya Programot és a közelmúltban meghirdetett Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot.

– hangsúlyozta a Kossuth Rádióban a gazdaságfejlesztési miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még