Pesti Srácok

Recesszióba került a német gazdaság

Recesszióba került a német gazdaság

A tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévben is csökkent Németország hazai összterméke (GDP), az Európai Unió legnagyobb gazdasága ezzel úgynevezett technikai recesszióba került.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki végleges adata szerint a német GDP az április végén készített, stagnálást jelző első becslés helyett – az időközben végzett részletes számítások alapján – 0,3 százalékkal csökkent a január–márciusi időszakban az előző három hónaphoz képest, amikor 0,5 százalékos csökkenést mértek az előző negyedévhez viszonyítva. Németország ezzel technikai recesszióba került, ami akkor következik be, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP. A német gazdaság legutóbb 2020-ban, a koronavírus-világjárvány első szakaszában volt ilyen helyzetben. Az előző év azonos időszakához mérten 0,5 százalékkal csökkent a GDP.

A Destatis jelentése szerint a visszaesés elsősorban az inflációval magyarázható, amely a vizsgált időszakban kiugróan magas volt – januárban és februárban 8,7 százalékos, márciusban 7,4 százalékos –, és nemcsak a lakossági fogyasztást, hanem a kormányzati kiadásokat is visszavetette. A háztartások kevesebbet költöttek a többi között élelmiszerre, ruházatra és lakberendezési cikkekre, fogyasztásuk 1,2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, a kormányzati kiadások pedig még nagyobb mértékben, 4,9 százalékkal csökkentek. A beruházási tevékenység viszont élénkült, ami tompította a visszaesést. Az építési beruházások 3,9 százalékkal nőttek, részben a kedvező időjárás hatására. A vállalkozások működését szolgáló tárgyi eszközökbe – gépek, berendezések, felszerelések, járművek – irányuló beruházások ugyancsak jelentősen, 3,2 százalékkal nőttek.

PestiSracok facebook image

– áll a jelentésben. A szövetségi kormány arra számít, hogy a gazdaság már a második negyedévben kikapaszkodik a recesszióból. A gazdasági minisztérium szerint a várható fejleményeket előre jelző mutatók, köztük a rendelésállomány alakulását mutató adatok és a vállalatok hangulatát mérő felmérések mind arra utalnak, hogy áprilistól lendületes növekedés indult. A kormány az év egészére 0,4 százalékos, 2024-re 1,6 százalékos gazdasági növekedést vár. A berlini vezetés így optimistább, mint a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézetei, amelyek április elején bemutatott közös prognózisa szerint az idén 0,3 százalékos, jövőre 1,5 százalékos GDP-növekedés várható Németországban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Martin Meissner

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."