Pesti Srácok

Látványosan bezuhant az élelmiszer-infláció

Látványosan bezuhant az élelmiszer-infláció

Jellemzően 5-13 százalékkal csökkentették az alapélelmiszerek árait a boltok, a paradicsom pedig kiemelkedően olcsóbb lett, 47 százalékkal alacsonyabb összeget írtak az árcímkére – derült ki a Makronóm Intézet március és június közötti időszakot vizsgáló ár-összehasonlító kutatásából. A felmérésben kiderítették, mennyivel kell kevesebbet vagy többet fizetnünk az alapvető élelmiszerekért – írja az index.hu.

A magas infláció miatt visszafogták költekezéseiket a magyarok, kevesebb terméket dobtak a bevásárlókosaraikba. A kiskereskedelmi üzletek forgalma így drasztikusan visszaesett. A portál megállapítása szerint nem meglepő, hogy a boltok árcsökkentéssel próbálják vásárlásra csábítani az oda betérőket, valósággal egymásra licitálnak, ráadásul a kormány is kötelező akciókat rendelt el.

Legutóbb 2023. március végén mérték fel a Makronóm Intézet munkatársai hat különböző országos üzletlánc két vidéki, két főváros környéki és két budapesti boltjaiban az élelmiszerek árszintjét.

Júniusban újra ellátogattak ugyanazokba az üzletekbe: a Sparba, a Pennybe, a Tescóba, a Lidlbe, az Auchanba, az Aldiba és ezúttal már egy hazai lánc, a CBA egyik üzletébe is.
– állapították meg a kutatásban. Márciushoz viszonyítva komoly árcsökkenést mértek. A láncok mintegy 5-8, esetenként 11-12 százalékos árkorrekciót hajtottak végre a kenyérfélék, a sajt, a tej, a vaj, a tejföl – és egyébként más tejtermékek – esetében.

Forrás: index.hu; Fotó:

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.