Pesti Srácok

GFM: mintegy kétszázezer látogatóval sikeresen elindult az online árfigyelő rendszer

GFM: mintegy kétszázezer látogatóval sikeresen elindult az online árfigyelő rendszer

Sikeresen elindult 2023. július elsején az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett hozott létre – közölte a GFM kedden.

Kiemelték, hogy az árfigyelő felületén az első két napban mintegy kétszázezren tájékozódtak az online rendszerbe bevont 62 termékkategóriába tartozó termékek nyilvántartott árairól. Az árfigyelő célja, hogy a piaci verseny fokozásán keresztül az árakat egyre lejjebb szorítsa, ezzel hozzájárulva a szankciós infláció mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez. Az első napok tapasztalata alapján megállapítható, hogy az árfigyelő hatékony rendszernek bizonyul, az érintett áruházláncok már több termék esetében is határozottan csökkentették áraikat – hangsúlyozták a közleményben. A szaktárca közölte: az árak mérséklésén keresztül ezt a tendenciát erősítheti tovább a kormány azon intézkedése, miszerint a kötelező akciózás mértéke augusztus 1-től a jelenlegi 10 százalékról 15 százalékra emelkedik, miközben a kötelező akciózást a korábban árstopos termékekre is kiterjeszti azzal a megkötéssel, hogy ezen termékek esetében a kötelező kedvezményt a beszerzési árhoz viszonyítva kell biztosítani, hetente legalább két termékfajta esetében.

– írják a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.