Pesti Srácok

Egy euróért adja el orosz érdekeltségeit a Heineken

null

A Heineken holland söripari vállalat, a világ második legnagyobb sörgyártó cége szimbolikus 1 euróért adta át oroszországi leányvállalatának összes részvényét az orosz hátterű Arnest csoportnak – tájékoztatott az NLTimes című angol nyelvű holland hírportál pénteken. Az eladás legalább 300 millió euró (mintegy 115 milliárd forint) halmozott veszteséget okozott az amszterdami székhelyű vállalatnak.

– áll a holland söripari vállalat pénteken közzétett közleményében.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a közleményben Dolf van den Brink, a Heineken vezérigazgatója. Közölte: az orosz leányvállalat eladása a vártnál bonyolultabb volt, részben a változó helyi jogszabályok miatt, valamint azért, mert a cégvezetés meg akarta akadályozni, hogy a Heineken rossz kezekbe kerüljön.

– idézte a Heineken közleményét a hírporál. A vezérigazgató tájékoztatása szerint az Arnest csoport átvette a holland vállalat összes oroszországi létesítményét, köztük hét sörfőzdét. Továbbá felelősséget vállalt az országban dolgozó mintegy 1800 alkalmazottért is, foglalkoztatási garanciákat biztosított számukra a következő három évre – mondta.

– fogalmazott Van den Brink, majd hozzátette: noha a részvényeladás a várnál sokkal tovább tartott, a tranzakció lehetővé teszi, hogy a Heineken felelős módon hagyja el Oroszországot, és biztosítsa az eddigi alkalmazottak megélhetését.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook