Pesti Srácok

Nagy Márton: az Európai Uniónak részt kell vennie az állami támogatási versenyben

null

Az Európai Uniónak részt kell vennie az az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti állami támogatási versenyben – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a törökországi Antalyában zajló konferencián. A miniszter nyilatkozatáról a tárca közleményben tájékoztatta szombaton az MTI-t.

Mint írták: az Antalyában 2021 óta évente megrendezésre kerülő konferencián politikai döntéshozók, diplomaták és a tudományos világ elismert szereplői folytatnak eszmecserét a nemzetközi diplomácia, a politika és az üzleti élet aktuális kérdéseiről. Nagy Márton a tanácskozásnak a globális kereskedelem kihívásait elemző paneljén mondott beszédet. A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a nyugati országok gazdasági dominanciája véget érni látszik, mivel nem képesek olyan gyorsan alkalmazkodni az új trendekhez, mint ázsiai versenytársaik.

– idézték a közleményben a minisztert. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU rossz válaszokat ad a kibontakozó globális támogatási versenyre, ugyanis a maastrichti fiskális kritériumokhoz való visszatérés helyett, az Amerikai Egyesült Államok és Kína példáját követve az Európai Uniónak is részt kell vennie az állami támogatási versenyben.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy az Egyesült Államok és Kína a következő öt évben a GDP-jük több mint 20–25 százalékát költi majd a gazdaságra, ezért az éves költségvetési hiányuk várhatóan 7–8 százalékos lesz.

– vélekedett. Hangsúlyozta: Magyarországnak az a célja, hogy a keleti és nyugati tőke és technológiák találkozási pontjává váljon.

– sorolta. Nagy Márton kiemelte, hogy a beérkező közvetlen külföldi tőkebefektetések elősegítik az új technológiák elterjedését.

– mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a konferencián a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.