Pesti Srácok

Eddig hallani sem akartak róla, most már közeledne a bevándorlásellenes Salvini pártjához az EPP

Eddig hallani sem akartak róla, most már közeledne a bevándorlásellenes Salvini pártjához az EPP

Közeledik egymáshoz a korábbi olasz belügyminiszter, Matteo Salvini pártja, a bevándorlásellenes Liga és az Európai Néppárt, amiből akár még szövetség is lehet, az olasz párt ugyanis európai szövetségest, a Néppárt pedig egy erős tagszervezetet keres Berlusconiék helyett – írja olasz lapértesüléseket idézve a Magyar Nemzet. Emlékeztetnek, hogy a Matteo Salvinivel való összefogást Orbán Viktor a májusi európai parlamenti választások előtt sürgette; akkor az ötlet süket fülekre talált a pártcsalád részéről.

A Liga ügyét az sürgetheti, hogy egyre gyengébb a néppárt támogatottsága és hiányzik egy erős olasz tagpárt. A Merkel-éra vége is közeledik – írja a Magyar Nemzet. Felidézik, hogy a Liga Olaszországban továbbra is nagyon népszerű, de a brüsszeli tárgyalóasztaloknál ez nem elég. Az EPP északi, liberálisabb delegációi hallani sem akarnának a bevándorlás- és iszlámellenes Ligával való kapcsolatról. A néppárt viszont mérlegel: a mostaninál sokkal erősebb olaszországi tagpárttal kellene rendelkezniük. A Silvio Berlusconi-féle Hajrá, Olaszország! mindössze hat politikussal képviselteti magát az EPP európai parlamenti frakciójában, ezzel szemben Salvini pártjának 28 képviselője van.

Az olasz lapok latolgatásaikban arra is kitérnek, hogy jelenleg az erőviszonyok átrendeződése zajlik Európában. Míg korábban Nyugat-Európa politikai pártjai adták az Európai Néppárt erejét, ma a legerősebb delegációk között vannak a lengyelek és a magyarok. Az erőviszonyok effajta átalakulása pedig alapjául szolgálhat az olasz bevándorlásellenesekkel való együttműködésnek. A Corriere della Sera olasz lap úgy tudja, hogy Joseph Daul, a néppárt hamarosan leköszönő elnöke megüzente Salvininek: az ügyben mindenképp a Ligának kell megtennie az első lépést.

Forrás: Magyar Nemzet; Vezető kép: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.