Amint arról korábban már portálunkon is hírt adtunk, életének 86. évében elhunyt Marosi Paula olimpiai, világ- és magyar bajnok vívó. A magyar női tőrvívás legragyogóbb korszakának kimagasló versenyzője volt, akinek nemcsak pályafutása, de sporttársaival ápolt különleges barátsága is legendás volt. Írásunkban a nagyszerű sportember életútját mutatjuk be.
Marosi Paula 1936. november 3-án született Budapesten. Kamaszlányként kezdett el vívni, méghozzá együtt azzal a Dömölky Lídiával, aki aztán a legnagyobb sikerekben társa, valamint életre szóló barátnője is lett. A Bp. Haladásnál kezdett, ugyanis itt vívott testvére, Marosi József is, aki később világbajnoki címig és olimpiai ezüstéremig jutott. Az alapokat Ganzmann Ferenc irányításával tanulta meg. Hét évig vívott a Bp. Haladás színeiben, majd 1957-ben átigazolt a Honvédba. Itt Forró Sándor lett a mestere.
1960 újabb jelentős év volt Marosi Paula életében, ekkor lett ugyanis az Újpesti Dózsa vívója, ahol Hátszegi József irányította a felkészülését. A következő évben bekerült a válogatottba, amely – mint később kiderült – minden idők egyik legsikeresebb női tőrcsapata lett. Ennek a csapatnak tagja volt az évek során Ágoston Judit, Bóbis Ildikó, Dömölky Lídia, Gulácsy Mária, Juhász Katalin, Nyáry Magda, valamint Rejtő Ildikó, és természetesen Marosi Paula. Az 1960-as években egyre-másra nyerték az érmeket a különböző világversenyeken.
Az első nagy siker az 1962-es Buenos Aires-i világbajnokság volt, ahol aranyérmet nyertek. Vb-címvédőként természetesen esélyesként léphettek pástra az 1964-es tokiói olimpián is, ahol meg is feleltek a várakozásoknak.
Nemcsak csapatban értek a csúcsra, de egyéniben Rejtő Ildikó is olimpiai bajnok lett, így teljes magyar sikernek örülhettünk. Külön öröm volt, hogy az ellen a Szovjetunió ellen sikerült győzni az aranycsatában, amely négy évvel korábban, Rómában legyőzte csapatunkat.
Az 1966-os moszkvai világbajnokságon, valamint az 1968-as mexikóvárosi olimpián a döntőig menetelt a női tőrcsapat, ám mindkétszer be kellett érniük az ezüstéremmel. Jellemző volt a csapat erejére és képességeire, hogy – amint Sákovicsné Dömölky Lídia egy interjúban elmondta – lényegében csalódásként élték meg a mexikóvárosi ezüstérmet, mert a címvédés volt a cél.
Marosi Paula 1970-ig volt válogatott, majd 1972-ben visszavonult a versenyzéstől, olimpiai- és világbajnokként, valamint nyolcszoros magyar bajnokként. Érdekesség, hogy valamennyi címét csapatban érte el; nem véletlenül emelték és emelik ki rendszerint a személyét illetően, hogy igazi, hamisítatlan csapatember volt.
Bár a civil életben helyezkedett el – egykori Újpest-vívóként a Belügyminisztériumban dolgozott –, klubjától és a vívástól sem távolodott el. Éveken keresztül elnökségi tagja volt az Újpesti Dózsának, és gazdasági felelőse volt a klub vívó szakosztályának. Ennél is komolyabb kötődése maradt egykori csapattársaihoz, akikkel egészen haláláig ápolta a baráti kapcsolatot. Rendszeresen összejártak, megünnepelték egymás születés- és névnapját, és messze földön híre volt az Ágoston Judit–Marosi Paula–Rejtő Ildikó-féle kártyapartiknak. Az egykori csodálatos vívók barátsága is ugyanolyan legendássá nemesült, mint egykori sikereik.
Sajnos, Marosi Paulával már nem jöhet össze többet a kedves baráti társaság. Emlékét és különleges pályafutásának sikereit azonban nemcsak az egykori sporttársak és barátnők, de a sportszerető magyarok is örökre megőrzik.
Isten nyugosztalja Marosi Paulát!
Vezető kép: MTI/Petrovits László
Facebook
Twitter
YouTube
RSS