Pesti Srácok

Égi válasz az olimpia megnyitójára – Egy templom kivételével egész Párizs sötétbe borult

Égi válasz az olimpia megnyitójára – Egy templom kivételével egész Párizs sötétbe borult

Szokás mondani, hogy Isten malmai lassan őrölnek, de a jelek szerint azért mégsem minden esetben várat magára a Mindenható. Legalábbis szekuláris fejjel nehéz lenne megmagyarázni azt, hogy alig 24 órával a botrányos olimpia megnyitó után Párizs nagy részében megszűnt az áramszolgáltatás. A Sacre Coeur templom azonban továbbra is kivilágítva ragyogott a francia fővárosban.

Portálunk is foglalkozott a botrányosra sikeredett olimpia megnyitó rendezvénnyel. A kereszténygyalázó szimbolikával teli "műsor" sokaknál kiverte a biztosítékot, és a jelek szerint már az égi válasz is megszületett.

Történt ugyanis, hogy alig 24 órával a megnyitó után egy hatalmas áramszünet sújtotta Párizst. A kimaradás mindössze egy belvárosi épületet került el, mégpedig a Sacre Coeur templomot. Persze, lehet szó véletlenről, azonban nehéz nem belelátni az esetbe az égi jeleket.

Az áramszünetről több videó is elterjedt a közösségi médiában:

PestiSracok facebook image

És íme a Sacre Coeur templom, amit valahogy elkerült a kimaradás:

Forrás, fotó: X

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.