
Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a DK előválasztási jelöltje cégéig gurultak a tengerentúlról érkező források – számolt be a Magyar Nemzet a Nemzeti Információs Központ által készített második részjelentésre hivatkozva. A jelentésből kiderül: a sok millió forintos ellenszolgáltatás önmagában erősen megkérdőjelezi azt a védekezést, hogy a dollárbaloldal nem a kampányára kapott volna pénzeket külföldről. A DK mindeközben mintha próbálna ellépni Sápi mellől.
A DK által támogatott jelölt, Sápi Mónika 52,5 százalékos eredményével, mindössze 104 szavazattal előzte meg szocialista ellenfelét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú választókerületében rendezett előválasztásán, hogy aztán 2022 tavaszán aztán a gyurcsányista politikus utcahosszal maradjon le a 69 százalékkal győztes kormánypárti kihívójához, Tilki Attilához képest.
Sápi személye azért vált érdekessé 2023 elején, mert neve feltűnt a Nemzeti Információs Központ által a Nemzetbiztonsági Bizottság számára készített második részjelentésben. A tájékoztatás 8. oldala alapján a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, a dollárbaloldal egyik fő pénzelosztója 8 371 379 forintot utalt a DSM Consulting Kft. számlájára, amely vállalkozás Sápi tulajdonában volt akkoriban – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint érdekesség, hogy a gazdasági társaságnak 2021-ben összesen 14 millió, 2020-ban pedig mindössze 3,1 millió forint volt a nettó árbevétele, így az MMM-es utalás ezekhez képest roppant komoly bevételt jelentett a politikus érdekeltségének. A céggel szemben – amelynek egyébként 2022 júniusa óta Sápi Mónika fia a tulajdonosa – négyszer rendeltek el végrehajtást, legutoljára 2022 novemberében a NAV illetékes megyei igazgatósága.
A Gyurcsány-párt egyébként próbálja magát a lehetőségekhez képest távol tartani az ügytől. Kálmán Olga a témában azt mondta, hogy amikor Sápi Mónika az ezekről a pénzekről szóló szerződéseket kötötte, akkor még nem volt a DK tagja. Ez azon a 2023. január 30-i árnyékkormányinfón volt napirenden, amikor Molnár Csaba belezavarodott abba a kérdéskörbe, hogy ismeri-e a külföldről milliárdos összeghez jutó Oraculum 2020 Kft. tulajdonosát, ifjabb Páva Zoltánt – számolt be a Magyar Nemzet.
A lap felidézi, miképp magyarázta Varju László Sápiék céges megbízását:
abban a választási időszakban, amiről beszélünk, az ugye nem érintett akkor, amikor Sápi Mónika közös jelöltje volt az ellenzéki pártoknak. Amely időszakról beszélünk, az ezelőtt volt, és ő a Mindenki Magyarországért Mozgalom megbízottjaként rendezvényszervezéssel, és nem is ő, hanem a fiának a cége az ismereteim szerint az, ami ilyen együttműködést alakított ki a Mindenki…
A lap szerint ugyanakkor azt Gyurcsány Ferenc pártjának parlamenti képviselője sem tagadta, hogy dr. Sápi Mónika a DK tagja. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a dollárbaloldal, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom megbízása(i) révén több mint nyolcmillió forintot utalt egyik parlamenti képviselőjelöltje érdekkörébe. Ezzel az az állítás, hogy a külföldről érkező átutalásokat nem a jelöltjeikre, illetve kampányaikra költötték, legalábbis erősen megkérdőjeleződik. A guruló dollárok útja New York államtól egészen Vásárosnaményig vezetett.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Orientál
2023-02-10 at 19:12
Valahogy ezt a botrányt okozó ügyüket Gyurcsányék nem tárgyalják a nyilvánosság előtt. Valahogy bírósági ügy nem lesz belőle hogy fiacskájával együtt ezt a csaló dk-s elvtársnőt végleg eltiltsák a cégalapítástól.
Miklós
2023-02-10 at 15:07
Teljesen mindegy mit hazudnak, hányadékok ezek.Az ország kirablását eladását tervezik úgy mint 2010 es évek elött mint amikor hatalmon voltak. Eggyet tudnak mézesmadzagot kínálni. Semmi de semmi eredményt nem tudtak, tudnak felmútatatni tevékenységük alatt. Aki ismer tud ilyeneket kérem tájékoztasson.!
Magas
2023-02-10 at 13:31
Bukfenc ferenc.
dollárért röptiben a legyet is...
2023-02-10 at 11:49
Ejnye-ejnye Sápi Mónika nyikhaj elvtársnő!
Szabad így viselkedni?
A takonygerincű, alkoholista, szemkilövető, népnyúzó és országtönkretevő Gyurcsótány szarházi aljadék kedvét is szegted, ezért kotródik el tőled.
Az Apró villalakóknál egyre jobban dagad a botrány, szegény Dobrevtehén is bujkál, pedig a brüsszeli fogdában neki is megágyaztak.
Királytigris
2023-02-10 at 09:33
Ezek még Szaros Gyurkát is átverték, mert nem a kampányra költötték Szaros pénzét, hanem lenyúlták.
Valóban ez volt Szaros Gyurka élete a legrosszabb befektetése…
Torockó
2023-02-10 at 09:32
Régóta gurulhatnak az eurodollárok különféle címeken/cégekhez, ferkóhoz. Persze ő nem tud róla. Most hallja először. Meg ugyan, ez nem pártfinanszírozás külföldről. Csak szolidaritás.
Kakasmárton
2023-02-10 at 09:23
Soros bér csörgedezik a zsebeikben. Gerinctelen alakok!
angelblind652
2023-02-10 at 09:13
Ezeknek csirkefogóknak mindent lehet??? Még egyetlen érintettet sem vittek el vezetőszáron! Addig szájtépésnek tűnik az egész. A legfőbb bűnös pedig vígan szövögeti a hálóját…
Tomuz Apa
2023-02-10 at 09:09
Sajnos látszik Gyurcsány tekintetén, hogy egy eszelős, mégpedig a “fordítottság” fanatikusa.