Egy háború, egy út, egy korszak

Az idők kezdete óta történelmi korok követik egymást. Volt a találgatásokra épülő őskor, majd a kissé jobban átlátható ókor, aztán a sötét, majd egy kicsit világosabb középkor. Végül jött az újkor, ami a kommunista időkben a novemberben lezajlott „Nagy Októberi Szocialista Forradalommal” ért véget, de igazából az új világrend a jaltai konferencia után vette kezdetét. Ez volt az úgynevezett „legújabb kor”. Azóta látjuk, hogy ennek is vége lett. 2022-ben újra keverték a paklit, és új lapok kerültek kiosztásra.

A végső cél a kialakuló új világrendben a győztesek oldalára kerülni. Az győz, aki uralni tudja Európát. Ennek a legújabb kor utáni kornak még nincs neve. Én önhatalmúlag a kezdetén elneveztem „farkasok korának”. Hiszen meglátásom szerint itt már farkastörvények uralkodnak. Ölj, hogy élhess, és ölj, hogy meg ne öljenek. Több helyen elhangzott már a „háborúk kora” is, ami azért nem lehet helytálló, mert az emberiség teljes történelme a háborúkról szól. Tény, hogy a változást egy komoly háború kirobbanása hozta el, és azóta is folyamatosan dörögnek a fegyverek.

Hogy miért? Azt igazából senki se tudja pontosan, pedig nem is olyan komplikált a válasz

Kicsit messziről indulok, de megvan az oka, hogy miért. Az egy övezet egy út politikája 2013 óta irányadó Kínában. A célja összekötni Kínát Európával, a baráti országok mentén. A baráti országok a kulcs, mivel ahogy Robert C. Castel mondta nagyon találóan, nem fektetünk csövet olyan helyre, ahol reng a föld. Az áru biztonságos célba juttatása a legfontosabb kritérium, és ez az utóbbi időben nem igazán van biztosítva. Az eddigi útvonalak kezdenek problémások lenni, és ehelyett új útvonalakat kell találni. A Hormuzi-, és az Ádeni-szoros, valamint a Szuezi-csatorna egyre több gondot jelent. 

Jó ideje azon vannak a kínaiak, hogy a tengerről visszahelyezzék az áruszállítást a szárazföldre. Többek közt a távolságok miatt is. A Peking környéki kikötőkből például Hamburgig a Dél-Kínai-tengeren és a Szuezi-csatornán át az út 21.000 km. Ugyanez az út Oroszországot északról megkerülve csak 16.000 km, tehát nem feltétlenül káros egyes köröknek a klímaváltozás. De ha megnézzük, a Transzszibériai vasútvonallal ez még kevesebb. Nagyjából 10.000 km.

Az „egy övezet egy út” természetesen sok utat tartalmaz, de megvannak a fő útirányok. Ezek mentén törtek ki a jelenkor háborúi, és ezen utak birtoklásáért folyik a harc.

Európát az USA a csatlós államai segítségével barikádozta el Kínától, illetve Oroszországtól. A Lengyelország – Ukrajna – Románia – Bulgária – Észak-Macedónia – Koszovó – Albánia vonal hivatott megvédeni Európát a kínai-orosz befolyástól, illetve ennek segítségével próbálják fenntartani az amerikai hegemóniát. Ezen a pajzson azonban vannak rések, és ezt akarják betömni mindenféle eszközökkel.

Kína elsődleges célja a görögországi Pireusz kikötőjének megszerzése volt, hogy délről ne kelljen megkerülni egész Európát Rotterdam, illetve Hamburg eléréséért. Ennek a folyosónak a részeként épül a Budapest-Belgrád vasútvonal, ami Pireuszig menne, de előbb Koszovó megkaparintásával, majd Észak-Macedónia meghódításával az USA el tudta vágni ezt a vonalat. Most Észak-Macedóniáért folyik a harc, mert Koszovót kicsit nehezen, de ki lehet kerülni. A legideálisabb út Pristinán keresztül menne, és ezt tudják az amerikaiak is. Bulgária is elég rendesen ingázik a két oldal között, úgyhogy a balkáni védvonal nem mondható tökéletesnek. De a fennálló problémák miatt lesz egy új kikötő Triesztben is.

A fő szárazföldi útvonal, ahogy már említettem a Transzszibériai vasútvonal, amit Mandzsúriánál le is vágtak, hogy még rövidebb legyen az út Vlagyivosztokig. Ennek a Csita és Vlagyivosztok közötti vonalnak a központja Harbin városában van, és itt csatlakoznak a kínai vonalak. Csitából aztán már egyenes az út Moszkvába. Moszkvából Szentpéterváron keresztül pedig el lehet látni egész Európát.

Van azonban egy ettől is rövidebb út, ami mindössze 7-8 ezer km. Ez pedig Közép-Ázsián vezet keresztül. Ez az az út amiért a legdurvább harcok folynak. Kínát Urumcsi felé Alashankounál hagyja el, és lép át Kazahsztánba. Itt kettéválik, és az északi út megy Asztanán keresztül Jekatyerinburg érintésével szintén Moszkvába, de a déli az értékesebb. Ez Almati felé, az „Isztánokon” át megy Iránba. Teherán érintésével északnak fordul, és átkel a Kaukázuson. Illetve csak átkelne, mert Törökország elérkezettnek látta az időt, hogy beleszóljon a nagyok játékába. Eredetileg az USA próbálta keverni a lapokat Grúziában, de kicsúszott a kezéből az irányítás, és Törökország is önjáró lett. Azerbajdzsánnal összefogva megtámadták Örményországot, ha már Grúzia korábban elbukott. Ezzel akarták (akarják) átvenni a kaukázusi átkelés felett az irányítást. Egyelőre részsikerek vannak, mivel az átjárás Irán és Oroszország között még megvan. Ennek az útnak a végcélja eljutni a Fekete-tengerig, és ott egy jófajta kikötő segítségével tengeren kikerülni az USA védvonalát. Egyelőre Rosztov a befutó, de most már működőképes alternatíva Szevasztopol, bár az igazi az Odessza lenne. Ezért robbant ki az orosz-ukrán háború. Onnan már kényelmesen lehetne menni Pireusz vagy Trieszt felé.

Ennek az útnak vannak további mellékágai, amik szintén konfliktusforrások lettek. Kína, Pakisztán és India között a legnormálisabb átkelő Kasmír felé van, így nem mindegy, hogy ki uralja a tartományt.

Irán és Izrael háborújának okát a Hormuzi-szorosban kell keresnünk. Az arab-izraeli közeledésnek ugyanis ez az oka. A Perzsa-öböl országai csak ezen a szoroson keresztül tudják kivinni az olajat a tengerre, de ha sikerülne megállapodni a zsidókkal, akkor egy csővezetéken, Jordánián át a szárazföldön keresztül ki lehet jutni a Mediterráneumba. A Földközi-tenger keleti partján ugyanis csak itt van épkézláb kikötő. Libanon és Szíria már a múlté. Tehát ez egy komoly érdeksérelem, amit Irán nem hagyhat annyiban, és fel kell borítani a rendet Izraelben is. Ahogy Jemenben is tették. Az a konfliktus is az átkelő tönkretétele miatt van. Nem véletlenül hívják arabul az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger közötti átjárót úgy, hogy „siralom kapuja”. Az egyik legforgalmasabb tengeri út a világon, de ha így folytatódik, akkor nem sokáig lesz az.

Ha viszont bedől a Szuezi-csatorna, akkor bedől Egyiptom is

Még nagyon az elején vagyunk a történetnek, de már komoly vesztesei vannak a farkasok korának. Az ő agóniájuk már tart. Csak idő kérdése, hogy mikor szenvednek ki végleg. Ilyenek például Ukrajna, Libanon, Szíria és Irak, vagy Líbia. De csatlakozott hozzájuk Örményország és Grúzia is. Már nem uraik önmaguknak, és csak a nagyok játékszerei ebben az egészben. Ehhez a csapathoz csatlakozik Egyiptom is, ha megszűnik a Szuezi-csatorna által előidézett hegemónia. Ez már komolyabb törés lesz a világtörténelemben, mivel egy több mint 100 milliós országról beszélünk, ami egyébként is gyenge lábakon áll. Az egyetlen lehetősége az lenne az országnak, ha megépítenének egy másik, mindössze 55 km hosszú csatornát, és elárasztanák a tengerszint alatt fekvő, közel 20.000 km2-es Kattara-mélyföldet tengervízzel. Aminek a partján a vízfelület hatására megszűnne a sivatag, és nem egy Svájc nagyságú területen élne a lakosság, egy 1 millió km2-es országban. Összehasonlításképpen a Szuezi-csatorna 163 km hosszú.

Hogy azonban mi lesz Egyiptom sorsa, és hogy hogyan folytatódik a farkasok kora, azt nem tudjuk. A kilátások nem jók, de az azért látszik, hogy mindenre van megoldás, csak akarni kell. Viszont azzal a nézettel mindenképpen szakítsunk, hogy a homokba dugjuk a fejünket, ha egy jövőkép túl sötét a kis érzékeny lelkünknek. Vegyük fel a kesztyűt, és álljunk ki magunkért, ugyanis van beleszólásunk abba, hogy a farkasok vagy a bárányok közé kerülünk!